Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Fordulat Törökországban

Kilépett a recesszióból az első negyedévben Törökország gazdasága a statisztikai hivatal szerint, de a kilátások borúsak maradtak.

A török statisztikai hivatal pénteken közölte, hogy január-márciusban szezonális és naptárhatással kiigazítva 1,3 százalékkal nőtt a hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, összhangban az elemzői várakozásokkal.

A tavalyi utolsó két negyedévben csökkent a GDP negyedéves szinten, így a török gazdaság egy évtizede először recesszióba került.

Éves összehasonlításban 2,6 százalékkal csökkent a GDP az idei első negyedévben, lassult az ütem a tavalyi negyedik negyedévben mért 3 százalékos visszaeséshez képest. A mezőgazdaság teljesítménye 2,5 százalékkal emelkedett január-márciusban, az iparé viszont 4,3 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 4 százalékkal csökkent.

Folyó áron számolva 16 százalékkal, 914 milliárd 699 millió török lírára emelkedett a GDP értéke.

A török gazdaság a tavalyi évben 2,6 százalékkal nőtt, meredeken lassult az ütem a 2017-ben mért 7,4 százalékhoz képest.

Elemzők annak tulajdonítják az első negyedévi növekedést, hogy az állami tulajdonú bankok politikai nyomásra fokozták a hitelek kihelyezését a márciusi helyhatósági választások hevében. Több elemző azonban arra figyelmeztetett, hogy a felpattanás kérészéletűnek bizonyulhat, és a tavaly nyáron kirobbant drámai devizaválsággal és következményeivel küzdő országot duplaaljú recesszió fenyegeti.

Törökország nemzeti fizetőeszközének a főbb devizákhoz viszonyított árfolyama tavaly nyáron történelmi mélypontra csökkent

a Recep Tayyip Erdogan török államfő gazdaságpolitikája, valamint az Egyesült Államok és Törökország közötti kereskedelmi, illetve diplomáciai viszály miatti aggodalmak hatására.

A török líra 5 százalékkal gyengült az idei első negyedévben az amerikai-török kapcsolatok feszültségei és belpolitikai okok miatt, ráadásul a török jegybanknak alig maradt mozgástere egy újabb devizaválság kezelésére, mert leapadtak tartalékai. A fizetőeszköz árfolyamának lemorzsolódása magasan, 20 százalék körüli szinteken tartja az éves összevetésű inflációt, így a jegybank továbbra sem tudja csökkenteni az irányadó, egyhetes repokamatot, amely tavaly szeptember óta 24 százalékon áll.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×