Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több száz embert menekítettek ki bombafenyegetés miatt egy vonatról

Bombafenyegetés miatt mintegy 500 embert kellett evakuálni egy vonatról Frankfurtban - közölte pénteken a német rendőrség Twitteren.

Az utasokat sértetlenül evakuálták a szerelvényről a rendőrség Twitter-bejegyzése szerint. Frankfurt egyik pályaudvarának két vágányát a hatóságok kordonokkal vették körül.

A német rendőrség szóvivője elmondta, hogy a svájci Zürichből az észak-németországi Kiel városába tartó nagysebességű vonatot a rendőrség Frankfurtban állította meg, miután bombafenyegetést tartalmazó üzenet érkezett.

A rendőrség vizsgálja a szerelvényeket, egyelőre semmi gyanúsat nem találtak.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×