eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Több száz radikalizálódott elítélt szabadul Franciaországban

Csaknem 450 radikalizálódott, köztük 50 iszlamista terrorizmusért elítélt szabadul 2019 végéig Franciaországban - közölte szerdán Nicole Belloubet igazságügyi miniszter, aki jelezte, hogy ezeket az embereket a hatóságok a szabadulásuk után is megfigyelik.

A tárcavezető a BFM francia hírtelevíziónak adott interjúban elmondta: idén mintegy húsz, jövőre pedig harminc iszlamista terrorizmus miatt elítélt szabadul a francia börtönökből, ahol mintegy ötszáz olyan fogvatartott van, akit terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt ítéltek el.

Az ötven terroristán kívül olyan elítéltek is szabadulnak, akiket köztörvényes bűncselekményekért ítéltek el, de a börtönben radikalizálódtak. Ők 1200-an vannak, s harmaduk 2019 végéig letölti a börtönbüntetését, így a miniszter szerint mintegy 450 radikalizálódott volt elítélt kerül szabadlábra a következő másfél évben.

Nicole Belloubet hangsúlyozta, hogy a hatóságok nyilvántartják és szigorúan megfigyelik ezeket az embereket a szabadulásuk után is.

"(A megfigyelésük) már a fogva tartás alatt megkezdődik, ezeket az embereket értékelik, a veszélyességük szintjének megfelelő helyen különítik el őket, és amikor szabadulnak a börtönből, két kulcsszó számít: felkészülünk a szabadulásukra és nagyon konkrét módon megfigyeljük őket" - fogalmazott az igazságügyi miniszter.

A tárcavezető szerint a "fogva tartás előnye", hogy ezekről az emberekről részletes nyilvántartást készítenek a fogházakban működő titkosszolgálati szervek, amelyek az elmúlt időben "nagyon jelentős legitimitásra tettek szert". Az általuk feldolgozott adatokat megkapja valamennyi belügyi szerv, így a volt elítéltek minden lépését követni tudják a hatóságok.

"A hírszerző szolgálatokat, amelyek központi szerepet játszanak, nagyon jelentősen megerősítjük" - mondta a miniszter. "További száz embert veszünk fel a fegyházak hírszerzési szerveihez és a radikalizálódott elítélteket még inkább elszigeteljük" - tette hozzá.

Franciaországban az elmúlt három évben 246-an vesztették életüket iszlamista terrortámadásokban, s a továbbra is fokozott terrorveszély miatt legmagasabb szintű a készültség.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×