Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
330.43
bux:
116567.93
2026. január 12. hétfő Ernő

Egyszer már kihallgatták a hatóságok a párizsi késes merénylőt

A csecsenföldi születésű férfi azután lett gyanús, hogy egy barátjának felesége Szíriába utazott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint nincs magyar áldozat.

Ismerte a francia terrorelhárítás azt a csecsenföldi születésű, francia állampolgár férfit, aki szombaton este Párizsban késsel meggyilkolt egy embert, négyet pedig megsebesített. A férfit a rendőrök lelőtték.

A férfi azután jutott hozzá francia állampolgársághoz, hogy előzőleg az anyja is megkapta. A férfi neve 2016 óta szerepelt abban az adatbázisban, amelyben radikalizmusra hajlamos személyeket tartják nyilván, mert ismerősei között volt olyan, aki részt vett a szíriai harcokban. Köztörvényes bűncselekményt nem követett el.

A francia kormányszóvivő nem árulta el a tettes nevét, de a francia média híradásaiban elhangzott, hogy Hamzat Azimovnak hívják, 1997. november 1-jén született Csecsenföldön, és 2010 óta francia állampolgár. Egy strasbourgi egyetemen tanult és Párizsban lakott szüleivel.

Őket a The Guardian szerint vasárnap kihallgatták, hogy megtudják, a merénylőnek volt-e kapcsolata szíriai dzsihadistákkal.

Belvárosi éttermekben kereste áldozatait

A késes támadás szombaton késő este történt Párizs előkelő, turisták által gyakran látogatott belvárosi negyedében, az operaház közelében, ahol számos közkedvelt étterem, kávézó és patinás üzlet van. A merénylő "Allahu akbárt" (Allah a legnagyobb) kiáltozva követte el a támadást, válogatás nélkül rontott neki késsel a járókelőknek, egy embert megölt és négyet megsebesített, kettőt közülük súlyosan, állapotuk válságos. A halálos áldozat egy 29 éves francia férfi, és a sebesültek között van egy luxembourgi állampolgár.

Hírügynökségek szerint a rendőrök öt percen belül a helyszínre érkeztek, és az első bejelentés után kilenc perccel ártalmatlanították a támadót. Egy szemtanú szerint a férfi a kiérkező rendőrökre is rá akart támadni, az kiáltozva, hogy őket is megöli. A rendőrök előbb sokkolóval próbálták ártalmatlanná tenni, majd kénytelen voltak fegyvert használni.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×