Infostart.hu
eur:
382
usd:
327.87
bux:
109139.66
2025. december 5. péntek Vilma

Trump megmondta, miért fulladt botrányba az Oscar-gála

Donald Trump amerikai elnök szerint a vasárnapi Oscar-gála díjátadóján amiatt támadt zűrzavar, mert a rendezvény résztvevői túlságosan a politikára összpontosítottak.

rump a Breitbart News hírportálnak adott interjúban fejtette ki véleményét arról, ami a vasárnap éjszakai Oscar-gálán történt, amikor a legjobb film kihirdetésekor a két műsorvezető rossz borítékot kapott, és tévesen nevezte meg a Kaliforniai álom című filmet győztesnek. "Azt hiszem, túlságosan a politikára összpontosítottak, és ezért nem tudták összehozni a végét" - mondta az elnök. "Egy kicsit szomorú volt. Elvett az Oscar-gálák varázsából" - fogalmazott Trump, hozzátéve, hogy ő már volt vendég Oscar-gálán, de a mostaniból "hiányzott valami különleges, és szomorú, hogy így ért véget".

A Breitbart Newsnak adott interjújában Trump elnök kitért a The New York Times című napilapra is. Meglátása szerint a lapnak "ördögi szándékai" vannak és hazugságokat jelentet meg. Ezzel összefüggésben utalt a The New York Times egyik tavaly tavasszal megjelentetett hosszas - a címlapon induló - riportjára, amely arról szólt, hogy az akkor még az elnökjelöltségért versenyben lévő Donald Trump évekkel korábban több nőt is zaklatott volna. A riport megjelenése után az egyik megszólaltatott nő azonban cáfolta a lapban megjelenteket, mondván, olyat adtak a szájába, amit nem is mondott. Donald Trump a hétfőn megjelent interjúban nehezményezte, hogy a lap azóta sem kért tőle bocsánatot.

Az elnök hangsúlyozta, hogy korábbi megjegyzései arról, hogy a média "a nép ellensége", nem a média egészére vonatkoztak, hanem csak a szerinte hazug híreket közlő sajtóorgánumokra. Úgy vélte, hogy a média egy része "összehangolt erőfeszítésekkel mossa össze" azt, hogy ő különbséget tett a hamis híreket közlő média és általában a média között.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×