Infostart.hu
eur:
386.2
usd:
331.9
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Technikai okok miatt tolódnak az asztanai tárgyalások

"Technikai okok miatt" az eredetileg tervezettnél egy nappal később, csütörtökön kezdődnek a szíriai felek között a katonai kérdésekre koncentráló tárgyalások - jelentette be a kazah külügyminisztérium szóvivője, részletesebb indoklás nélkül.

A genfi tárgyalásokat előkészítendő a felek először januárban ültek tárgyalóasztalhoz a kazah fővárosban a damaszkuszi rendszert támogató Oroszország és Irán, valamint az ellenzék szövetségese, Törökország szervezésében.

Az ENSZ égisze alatt rendezendő genfi tárgyalásokat először február 8-ára tervezték, majd 20-ára halasztották, hogy a szíriai ellenzéknek legyen ideje felkészülni. Legutóbb azt jelentette be Staffan de Mistura ENSZ-különmegbízott, hogy 23-án kezdődnek a tárgyalások Genfben, hogy az asztanai tárgyalásokat ne kövessék olyan gyorsan.

Bár kazah tisztségviselők azt közölték: meghívták mind a szíriai kormány, mind a lázadók képviselőit, több olyan ellenzéki csoport, amely részt vett a januári asztanai fordulón, azt mondta az AFP hírügynökségnek, hogy erre nem hívták meg. A dpa hírügynökség viszont úgy számolt be a fejleményekről hétfőn, hogy egyes ellenzéki csoportok részvétele azért kétséges, mert Oroszország még mindig nem tartja be tisztességesen a tűzszünetet.

A Szíria sorsát de facto kézbe vevő Oroszország, Törökország és Irán december 30-án tűzszünetet léptetett életbe a szíriai hadsereg és a lázadócsoportok között.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×