Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Körözik a volt államfőt Peruban

Egy perui bíróság körözési parancsot adott ki Alejandro Toledo volt államfő ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több millió dollár megvesztegetési pénzt fogadott el egy brazil vállalattól

Toledo nem tartózkodik Peruban. Legutóbb, a múlt hét végén Párizsban látták. Állandó lakása az Egyesült Államokban van. A körözés nemzetközi hatályú. A bíró az előzetes letartóztatást is elrendelte 18 hónapos időtartamra.

Az ügyészség szerint a volt elnök (2001-2006) olyan megállapodást kötött az Odebrecht építőipari vállalkozással, hogy 20 millió dollárt kap, ha a cégnek sikerül elnyernie egy autópálya felépítésére kiírt pályázatot, és utólag módosíthatja a szerződési feltételeket. A beruházás teljes költségét 2346 millió dollárra becsülik.

A megvesztegetés tényét az Odebrecht vezetői beismerték egy amerikai eljárás során. Mint közölték, összesen 29 millió dollárt fizettek ki perui illetékeseknek 2005 és 2014 között. Toledo az első vezető politikus, aki ellen a hazájában vádat emeltek az ügyben. A nyomozás során 9 millió dollárját megtalálták egy stróman nevén egy offshore számlán.

Az ügyben Panamában is eljárás indult, és csütörtökön a nyomozók házkutatást tartottak a Panama-iratok néven hírhedté vált Mossack Fonseca ügyvédi irodánál, ahonnan 2016-ban 11,5 millió dokumentum szivárgott ki adócsaló cégekről és személyekről.

Címlapról ajánljuk

David Beckham: „Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját”

„Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját” – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez a floridai csapatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 13:55
×
×
×
×