Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Megépíti nagy falát Trump

2-3 millió bűnügyi nyilvántartásban szereplő migráns kitoloncolását, illetve börtönbe zárását tervezi a megválasztott amerikai elnök. Donald Trump erről a voksolás óta készített első nagyinterjújában beszélt. Megismételte, felépítteti a falat a mexikói határon.

Tízezrek tüntettek a hétvégén is az Egyesült Államokban Donald Trump elnöksége ellen. A demonstrációk a múlt hét közepén kezdődtek, és azóta minden nap az utcákra vonulnak tiltakozók. A legjelentősebb tüntetések New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben zajlottak és zajlanak.

„Joguk van a gyülekezésre és a véleménynyilvánításra. Azonban szeretném elmondani, hogy ha fordított helyzet állt volna elő, és Trump szimpatizánsai vonultak volna az utcára, mindenki azt hajtogatná, beleértve a médiát is, hogy fogadják el az eredményt, és segítsék a békés adminisztrációváltást” - nyilatkozta az AP hírügynökségnek Kellyanne Conway, a megválasztott elnök kampánymenedzsere.

Donald Trump a megválasztása óta adott első nagyinterjúban, a CBS-en vasárnap este adásba került beszélgetésben azt mondta, két-hárommillió, a bűnügyi nyilvántartásba például kábítószer-kereskedés miatt bekerült illegális bevándorlót fog börtönbe záratni vagy kitoloncolni az országból.

Megerősítette a kampányban elhangzott ígéretét, miszerint falat fog felhúzni a mexikói határon.

Hozzátette azonban, hogy lesznek olyan szakaszok, ahol ez kerítés formájában valósul meg, de a 3100 kilométer hosszú határ bizonyos részein mindenképpen a fal építése a legjobb megoldás.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Observer című baloldali vasárnapi brit lapnak írt cikkében arról értekezett, a Nyugat nemzedéknyi idő óta nem nézett szembe a jelenlegihez hasonló kihívásokkal, ezért "nem most van itt az ideje annak", hogy az Egyesült Államok hátat fordítson az atlanti szövetségnek, illetve európai szövetségeseinek.

A főtitkár elismeri, hogy jelenleg az Egyesült Államok fedezi a NATO teljes védelmi költségvetésének 70 százalékát, és jogosan igényli a terhek igazságosabb elosztását. Jelzi azonban, hogy két éve, a walesi csúcson a tagországok mindegyike ígéretet tett a védelmi kiadások növelésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Benjamin Netanjahu: még intenzívebbek lesznek az Irán elleni csapások a következő napokban

Donald Trump amerikai elnök szerint „terv szerint halad” az Irán elleni légi hadjárat, és mint fogalmazott, Irán új vezetése „tárgyalni akar, amit el is fogadtam, beszélek velük”. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, az Iráni elleni csapások a következő napokban erősödni fognak, és most teljesül, „amit 40 éve remélünk, hogy megsemmisítő csapást mérünk a terrorista iráni rezsimre”.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×