Az amerikai sajtóban gyakran felidézik ezekben a napokban a hatvanas évek közepének, hetvenes évek elejének pártpolitikai fejleményeit: amikor például 1964-ben a republikánusok nagyon elégedetlenek voltak kudarcot vallott elnökjelöltjükkel, Barry Goldwater arizonai szenátorral, hogy nagy számban pártoltak el magától a Republikánus Párttól, és fordultak a demokraták felé. S felemlegetik azt is, amikor a hetvenes években először a demokrata párti George McGovern baloldali politikája, később Jimmy Carter liberalizmusa a demokratákat taszította a republikánus Ronald Reagan karjaiba, illetve szavazóinak táborába.

Az amerikai politikában "Reagan demokratáinak" nevezik azt a viszonylag népes demokrata párti tábort, amely - kiábrándulva a demokratákból -, a józan ész és a szilárd elvek reagani republikánusaihoz csatlakozott.

Mint ahogyan sok republikánus teszi ezt most: kiábrándulva vagy a republikánus elitből vagy a republikánus elnökjelöltből, Donald Trumpból, Hillary Clinton mellett tesznek hitet - és oda teszik valószínűleg a voksukat is.

Adam Parkhomenko, a Clinton mellett agitáló egyik csoport alapítója mondta ki köntörfalazás nélkül a The Hill című lapnak: "Reagan demokratái után ma itt vannak Clinton republikánusai, akik győzelemre segítik a demokrata párti elnökjelöltet".

A győzelem persze még nem tény, egyelőre csupán a közvélemény-kutatások jelzik. Az viszont vitathatatlan, hogy befolyásos republikánus személyiségek és politikusok álltak nyíltan Hillary Clinton mellé. Köztük például Meg Whitman, a Hewlett-Packard informatikai óriáscég elnök-vezérigazgatója vagy William Milliken, Michigan állam volt kormányzója, Richard Hanna, New York állam éppen visszavonulni készülő kongresszusi képviselője. A "Trumpot soha" jelszót zászlajukra tűző republikánusok között sokan valóban konzervatívok, akiknek kevés közük van Clinton politikájához vagy az általa képviselt ideológiához, ám Trumpot egész egyszerűen elfogadhatatlannak tartják, mert a durvaságig nyers, mert nemegyszer rasszizmusba hajlóan előítéletesnek mutatkozik, mert nem mutatott fel koherens politikai programot. Nem kevesen közülük azért imádkoznak, hogy Trump átmeneti jelenség legyen a republikánus politikában és a pártban, amely aztán, a választások után újraszervezheti magát és megkezdheti új önmeghatározásának kialakítását. Miattuk mondják azt a demokrata kampánytanácsadók: Donald Trump elvégzi helyettük a munkát és toborozza nekik a szavazókat.

Hillary Clinton ugyan az előválasztások kampányában - elsősorban pártbeli kihívója, Bernie Sanders vermonti szenátor erősen baloldali kampányának következtében - a politikai színpad baloldalára mozdult, ám hívei és ellenlábasai egyaránt centrista politikusként tartják számon, aki szenátorként és külügyminiszterként kiválóan megtalálta a hangot a republikánusokkal a kongresszusban és azon kívül is.

Annál is inkább, mert nemzetbiztonsági és külpolitikai kérdésekben gyakran közelebb áll a republikánusok elképzeléseihez, mint a saját pártja által vallott elvekhez.

Hillary Clintont "héja" politikusként ismerik: megszavazta ugyanis az iraki háborút, majd szószólója volt a Líbia elleni agresszív fellépésnek, később az Obama-kormányzat "felemás" Szíria-politikájának. Ezzel új - furcsa - szövetségeseket szerzett magának a republikánusok soraiból. Bejelentkezett és már át is sorolt a "Clinton republikánusai" táborba a neokonzervatívok csapata: azoké a republikánusoké, akik a nemegyszer "demokráciaexportnak" nevezett beavatkozási politika hívei és szorgalmazói, és Trumppal ellentétben Clintonban látják a garanciát arra, hogy ez a politika folytatódhat.

Ámbátor - a The Washington Post minapi elemzése szerint - sok demokrata párti politikus és szavazó amiatt aggódik, hogy a neokonzervatívok csapata agresszív külpolitikára próbálhatja ösztökélni majd Clintont.

Hillary Clinton - a The Washington Post információi szerint - abban reménykedik, hogy amennyiben elnökké választják, akkor a "clintoni republikánusok" segítenek neki megkönnyíteni a kapcsolatokat a kongresszus republikánus politikusaival. Ez bizonyos, fontos belpolitikai kérdésekben - például a bevándorlás vagy a nagy infrastrukturális beruházások ügyében - rendkívül fontos lenne. Elemzők szerint ugyanakkor azok a republikánus politikusok, akik Trump ellen szónokoltak, az új ciklusban valószínűleg megpróbálják majd visszaédesgetni Trump szavazótáborát, s ezért különösen agresszív ellenzéket képviselhetnek Clintonnal szemben a kongresszusban.

Mindehhez persze Hillary Clintonnak először győznie kell.

Az elmúlt napokban Clinton "üzent" is a republikánusoknak. Azt fejtegette, hogy elnökjelöltjük, Donald Trump nem képviseli "sem azt a konzervativizmust, amelyet ismerünk, sem azt a Republikánus Pártot, amelyet ismerünk". Az üzenet az elégedetlen és új politikai tábort kereső republikánusoknak szólt.

Igaz, Katherine Jellison, az Ohió Egyetem történész-professzora szerint ezeknek a republikánusoknak a támogatása - Reagan demokratáitól eltérően - valószínűsíthetően csak rövid időre szól majd. Ahhoz azonban elég idő lesz ez, hogy segítsenek neki megnyerni a választást.