eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla

Lehúzhatják a rolót a szlovák gyümölcstermesztők?

Elbocsátások és az üzemrészek bezárása - a szlovákiai gyümölcstermesztők egy része kénytelen ezekhez a nem kívánt intézkedésekhez folyamodni, mert az áprilisi fagykárok akkora veszteséget okoztak számukra. Míg Csehországban a kormány már kifizette a károsultaknak az egyszeri támogatást, addig Szlovákiában továbbra is várnak a pénzre a gazdák.

A szlovák földművelésügyi minisztérium még májusban tájékoztatott arról, hogy kártérítést kapnak azok a gyümölcstermesztők, akiknek termését tönkretette az áprilisi fagy. Arról azonban továbbra sincs információ, hogy mekkora összegű lesz a támogatás, és hogy mikor kapják azt meg a gazdák.

 A tárca szóvivője elmondta, hiányoznak azok a számadatok, amelyekből kiderülne, mekkora a kár. „A minisztérium az idei terméssel kapcsolatos adatokra vár, hogy mennyi azoknak a fáknak a száma, amelyek regenerálódni tudtak, éppen ezért a becsült károk nagysága változhat“ – fejtette ki Michal Feik szóvivő.

 A gyümölcstermesztők azonban tisztában vannak a számokkal. Számításaik szerint a károk nagyjából 16 millió euróra rúgnak, a legnagyobb veszteség az almatermesztőket érte. Marián Varga, a Szlovák Gyümölcstermesztők Uniójának elnöke szerint pozitív számadatokra várni felesleges, ha egy virág elfagyott, akkor ott már nincs minek regenerálódnia.

 A termesztőkre az elkövetkező időben jelentős kiadások várnak, hogy fáikat kellőképp meg tudják óvni a jövőben. Az óvintézkedések akár 15 ezer euróba is kerülhetnek hektáronként.

 A csehországi gazdák kártérítési folyamata már előbbre tart. Azok a cseh gyümölcstermesztők, akiknek termését tönkretette a fagy, kártérítést kapnak a kormánytól. A károk itt nagyjából 14 és fél millió eurós nagyságra rúgnak, a kormány hozzávetőleg 5 millió eurós támogatást ígér. A cseh kabinet azonban csak a közvetlen károkat téríti meg, a fagykárok elleni beruházásokat nem.

 „Ha a szlovák gyümölcstermesztők is a cseh minta szerint kapnák meg a kártérítést, éppen azoknak jutna a legkevesebb, akik a leghatékonyabban akarták megvédeni a termést” – mondta Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara szóvivője.

 A kártérítések kifizetése már Ausztriában, Franciaországban, és Szlovéniában is megkezdődött, a szlovákiai termesztők éppen ezért most egy saját kártérítési javaslaton dolgoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×