Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.23
bux:
0
2025. december 26. péntek István

A nacionalista ellenzék támogatja a 90 napos rendkívüli állapot bevezetését Törökországban

A nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) támogatja a Recep Tayyip Erdogan elnök által szerdán késő este meghirdetett 90 napos rendkívüli állapot bevezetését Törökországban - közölte csütörtökön az Anadolu török állami hírügynökség.

Devlet Bahceli, a tömörülés vezetője "időszerűnek" nevezte az intézkedést. Mint fogalmazott: "bármennyibe is kerül, a MHP az állam és a nép mellett áll ezekben a sötét, nehéz időkben".

A legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) ugyanakkor bejelentette, hogy nem támogatja a rendkívüli állapotot.

A MHP támogatása azért figyelemre méltó, mert megfigyelők szerint Erdogan később, a végrehajtó elnöki rendszer elfogadásánál is számít erre a pártra, tekintettel arra, hogy a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nem rendelkezik az ehhez szükséges kétharmaddal.

A 3 hónapos rendkívüli állapotot csütörtök reggel jelentették be a hivatalos közlönyben. A nap folyamán a szöveget a parlament elé terjesztik. Az intézkedés akkor lép életbe, ha az 550 fős törvényhozásban a képviselők legalább fele mellette szavaz. Ehhez a kormány 317 mandátuma egymagában is elegendő.

Numan Kurtulmus miniszterelnök-helyettes csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a rendkívüli állapot révén már 40-45 napon belül olyan eredményeket kívánnak elérni - egyebek között a hadsereg átalakításával -, amelyek nyomán fel is oldhatják az intézkedést. Hangsúlyozta: nem terveznek kijárási tilalmat, de a francia mintához hasonlóan Ankara - csak magára vonatkozóan és átmenetileg - felfüggeszti az emberi jogok európai egyezményét.

Efkan Ala belügyminiszter korábban azt mondta, hogy az intézkedés nem lesz negatív hatással a mindennapokra. Bekir Bozdag igazságügyi miniszter csütörtökön arról beszélt, hogy az emberek nem érzik majd a változást, és a rendkívüli állapot nem érinti a gazdaságot sem. Nyomatékosította, hogy az intézkedés célja egy második puccskísérlet megelőzése.

A török államfő még csütörtökön palotájában fogadja az alkotmánybíróság elnökét, Zühtü Arslant.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×