eur:
393.78
usd:
365.33
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Még napokig kereshetik az egyiptomi repülő roncsait

Szakértők szerint napokig is eltarthat még a múlt héten a Földközi-tengerbe zuhant egyiptomi utasszállító repülési adatrögzítőinek felkutatása. Az egyiptomi igazságügyi orvosszakértők vezetője cáfolta a korábbi, robbanást feltételező sajtóhíreket.

Az AFP francia hírügynökség egyik meg nem nevezett forrása szerint 40 tengeri mérföldnyi, tehát nagyjából 74 kilométer átmérőjű területet kellene átfésülni a maradványok után kutatva, ám ehhez üzeme kellene helyezni az elsüllyedt repülési adatrögzítők, a fekete dobozok felkutatására kifejlesztett úgynevezett hidrofonokat, majd felszínre kell hozni az adatrögzítőket, ami még több napig is eltarthat.

A katasztrófa feltételezett helyszínére, a Rodosz és Kréta között fekvő Kárpathosz szigetétől körülbelül 230 kilométerre Franciaország egy járőrhajót, Egyiptom pedig egy kutató tengeralattjárót küldött.

A görög hatóságok várhatóan ma adják át az Egyiptom által kért repülési adatokat az ország illetékeseinek, miután az egyiptomi főügyész arra kérte Görögországot, juttassa el hozzájuk a pilóta és a görög légiforgalmi irányítás közötti hívások leiratait. Egyiptom arra is kíváncsi, hogy a pilóta küldött-e bármilyen vészjelzést, mielőtt a géppel megszakadt a kapcsolat.

Csaknem egy hete, csütörtök hajnalban tűnt el a radarképernyőről az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó járata a Földközi-tenger felett, miután belépett az egyiptomi légtérbe. A gépen 56 utas és 10 fős személyzet utazott.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a katasztrófát. A francia nyomozók szerint a gép berendezései nem sokkal a becsapódás előtt több riasztást is küldtek a fedélzeten érzékelt füstre és más, számítógépes hibákra vonatkozóan. Az egyiptomi hatóságok mégis valószínűbb forgatókönyvnek tartják a terrorcselekményt. Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter korábban azt mondta, hogy a gép 37 ezer láb magasságon repült, amikor egyszer csak "90 fokot balra, majd 360 fokot jobbra fordult, és 15 ezer láb repülési magasságra esett", mielőtt eltűnt a radarernyőkről. Az egyiptomiak mégis azt mondták, nem észlelték, hogy az Airbus A320-as veszített volna magasságából vagy eltért volna irányától.

Az egyiptomi média tegnap szakérőkre hivatkozva arról írt, hogy az eddig megtalált roncsok közül előkerült emberi maradványok arra utalnak, hogy robbanás történhetett az utasszállító gép fedélzetén, holott robbanóanyagok nyomát egyelőre nem mutatták ki a maradványokon. Nem sokkal később Hisám Abdelhamid, az egyiptomi igazságügyi orvosszakértők kamarájának vezetője cáfolta is a feltételezést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 29. 09:45
2024. március 29. 09:00
×
×
×
×