Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Tengerbe zuhanhatott a Párizsból Kairóba tartó utasszállítógép

Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint tengerbe zuhanhatott az EgyptAir légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata, amely csütörtök hajnalban tűnt el a radarernyőről.

A légiirányítók szóvivője a SkyNews Arabia tévéadónak elmondta: a gép még azelőtt tűnt el a radarernyőkről, hogy belépett volna az egyiptomi légtérbe.

Az al-Ahram című egyiptomi lap úgy tudja, hogy a gép pilótái nem adtak le vészjeleket.

Az EgyptAir pontosította a gépen tartózkodók számát, eszerint 56 utas és egy tízfős személyzet volt a repülőn.

Az egyiptomi fegyveres erők elkezdték a gép felkutatását, de csatlakozott a kereséshez egy görög C-130-as szállítógép és egy felderítő repülőgép is. Egy görög fregatt tart abba a térségbe, ahol a gépet utoljára észlelték, valamint helikopterek állnak készenlétben egy görög szigeten.

 A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.

A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.

 Zömében egyiptomi és francia utasok voltak a Földközi-tenger felett csütörtökön eltűnt egyiptomi repülőgép fedélzetén - közölte az egyiptomi légi közlekedési minisztérium.

Az utasok közül 30-an egyiptomiak és 15-en franciák voltak, illetve volt köztük két iraki és egy-egy brit, belga, kuvaiti, szaúdi, szudáni, csádi, portugál, algériai és kanadai állampolgár.

A gép 36 éves kapitánya, Muhammed Szaíd Ali Sakír hatezernél több órát repült, és ebből több mint kétezret ugyanilyen, A320 típusú gépen.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×