Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Behatoltak a kormányerők Palmürába

Behatoltak a szíriai kormányerők csütörtökön az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet által megszállva tartott ókori romvárosba, Palmürába - jelentette a szíriai állami televízió. Ellenzéki források szerint a hadsereg egyelőre a város délnyugati részébe nyomult be.

Az al-Ihbáríja állami hírcsatorna korábban azt jelentette, hogy a hadsereg elérte a város "szívét".

Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivista hálózattal rendelkező emigráns szervezet igazgatója először cáfolta az állami televízió hírét a BBC brit közszolgálati adó arab nyelvű csatornájának nyilatkozva, és hangsúlyozta, hogy a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők mindössze a városhoz közeli, délnyugati területeket érték el. Az OSDH időközben azt jelentette, hogy a kormányerők behatoltak a város délnyugati részébe és északi irányból is nyomulnak előre. A jelentés szerint a továbbra is tartó heves harcokban mindkét oldalon sokan meghaltak.

Abder-Rahmán arra emlékeztetett, hogy a kormányerők korábban felszólították a lakosságot, hogy hagyják el otthonaikat, mivel utcai harcokra számítanak a dzsihadistákkal. A BBC arab nyelvű csatornája később azt jelentette, hogy a dzsihadisták szólították fel menekülésre a lakosságot hangszórókon keresztül.

Az al-Ihbáríja Facebook-oldalán közölt videó szerint a hadsereg előrenyomulását a szíriai légierő és nehéztüzérség biztosította. A település peremén álló tudósító szerint stábjával korábban a belvárosban volt, ahol jelenleg a hadsereg tűzszerészei szedik fel az IÁ által elhelyezett aknákat. A hírcsatorna szerint a hadsereg először elfoglalta a Palmürától nyugatra fekvő at-Tar hegységet, ami jelentősen megkönnyítette az előrenyomulást.

Az OSDH igazgatója szerint a katonai akciót a kormányerőkkel szövetséges Szukúr asz-Szahra milícia támogatta, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadműveletben.

Abder-Rahmán szerint egy orosz katonai tanácsadót is megöltek Palmüra közelében. Az orosz Interfax hírügynökség egy orosz katonai forrásra hivatkozva közölte, életét vesztette az orosz különleges alakulatok (Szpecnaz) egyik tagja a szíriai Palmüránál folyó harcokban.

A nyugat-szíriai Latakia tartományban lévő Hmejmim légi támaszponton szolgáló katonai forrás közölte: a harci repülőgépek célra irányítása közben halt meg az orosz tiszt.

Alekszandr Dvornyikov vezérezredes, az orosz katonai kontingens vezetője szerdán ismerte el első ízben, hogy orosz különleges alakulatok működnek Szíriában.

Megfigyelők Palmüra fontos stratégiai fekvésére hívták fel a figyelmet. A település elfoglalásával Aszad erői kevesebb mint 100 kilométerre kerülnének az IÁ fővárosának számító északkeleti Rakkához. Palmürából ugyanakkor autópálya vezet a nyugaton fekvő Deir-ez-Zór várost körülvevő, nagyrészt az IÁ által uralt régióba, amelybe az Irakkal közös fontosabb határátkelők is tartoznak.

A szíriai sivatagban, Damaszkusztól 205 kilométerre keletre fekvő Palmürát (arab nevén Tadmur) az IÁ 2015 májusában foglalta el. Azóta a dzsihadisták számos pusztítást hajtottak végre az UNESCO világörökségi listáján szereplő város gazdag régészeti kincsei között. A romváros maga nem lakott, a modern település annak közvetlen közelében épült.

A kormányerők két hete kezdték meg Palmüra visszafoglalását az orosz légierők jelentős támogatása mellett.

Címlapról ajánljuk
2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

2036 vagy 2040? Gyulay Zsolt szerint jövő március fontos fordulatot hozhat

Bő 20 hónappal a Los Angeles-i játékok előtt biztató állapotban van a magyar olimpiai mozgalom, ugyanakkor a hazai sportéletben a finanszírozási háttér néhány fontos részlete még nem tisztázott a következő időszakra – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt. A MOB elnöke beszélt arról is, hogy miként dől el a 2036-os és akár a 2040-es olimpia és paralimpia helyszíne.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Leállítja a kulcsfontosságú fegyver szállítását Ukrajna szövetségese, Európa részvételével tartanak béketárgyalást jövőhéten - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. A kelet ukrajnai zaporizzsjai atomerőműnél vészhelyzeti dízelgenerátorokat kellett üzembe állítani, mert egy távvezeték megrongálódása miatt megszűnt a reaktorok hűtéséhez elengedhetetlen külső áramellátás. Németország külügyminisztere egy interjúban elmondta, hogy az ország a saját készleteinek megcsappanása miatt nem fog tudni további szállítmányokat küldeni Ukrajnának a védelmi szempontból kulcsfontosságú Patriot rakétarendszerből. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×