Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bajorország napi kontingens bevezetését követeli

Bajorország azt követeli, hogy Németország osztrák mintára napi kontingenst vezessen be a menekültek beengedésére.

Joachim Herrmann bajor belügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi lapnak nyilatkozva - a szombaton előzetesen közölt változat szerint - kijelentette: "Ausztria magatartásán, hogy naponta csak 80 menedékkérelmet fogad el, nincs mit bírálni".

Az osztrák kormány február közepén vezette be a napi beléptetési kvótáról szóló szabályt, amelynek értelmében naponta legfeljebb 3200 menedéket kereső ember léphet be az országba, és az osztrák hatóságok naponta legfeljebb 80 menedékjogi kérelmet fogadhatnak be.

A bajor belügyminiszter szerint Németországnak is napi kontingenst kellene bevezetnie, évi legfeljebb 200 ezer menekült befogadásával" - jelentette ki.

Ausztria kapacitásainak kimerülésére hivatkozva korábban bejelentette, hogy idén legfeljebb 37 500 menekültet enged be, vagyis naponta legfeljebb 80 menedékkérőt.

"Ha más országok nem hajlandók menekülteket befogadni, akkor magunknak kell egy ilyen kontingenst meghatározni, majd keresztülvinni, hogy a többit a határon következetesen elutasítsák" - mondta a kormányzó bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Tekintettel arra, hogy a Bajorország által követelt 200 ezres felső határból az idén eddig már becslések szerint 110 ezer teljesült, nem léphetné át a német határt naponta 300-nál több menekült.

Német sajtójelentések szerint a bajor rendőrség felkészül az osztrák határ lezárására. A Passauer Neue Presse és a Bajor Rádió értesülései szerint a rendőrség olyan utasítást kapott, hogy szükség esetén álljanak készen arra, hogy a határátkelőket néhány órán belül ellenőrzés alá vonják. A rádió szerint a bajor belügyminisztérium megerősítette az információt.

A határellenőrzés visszaállítása mindazonáltal csak a német szövetségi rendőrséggel való együttműködésben valósulhatna meg, amely viszont csak a berlini szövetségi belügyminisztérium utasításainak engedelmeskedhet - hívta fel a figyelmet a rádió. A Passauer Neue Presse szerint több tényezőtől függ, hogy valóban visszaállítsák a határellenőrzést a bajor-osztrák határon, főként attól, hogy hány menekült akar Németországba beutazni, és milyen eredménnyel zárul a március 7-i EU-török csúcstalálkozó.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×