eur:
388.79
usd:
360.56
bux:
68574.17
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Többmillió bevándorló érkezésével számolnak a németek

A német kormány egy friss előrejelzés szerint azzal számol, hogy az évtized végéig összesen 3,6 millió menedékkérő érkezik az országba - írta a Süddeutsche Zeitung című napilap csütörtöki számában.

A becslést a lap értesülése szerint a német gazdasági minisztérium készítette saját számításai nyomán, "tisztán technikai alapon", de más tárcákkal együttműködve.

Csak tavaly 1,1 millió bevándorló érkezett Németországba. Az előrejelzés 2020-ig átlagosan évi félmillió menekülttel számol.

A német kormány ugyanakkor már értésre adta, hogy hivatalos prognózist nem kíván készíteni a várható migránshullámról, mert nem tartja érdemi pontossággal megbecsülhetőnek az érkező menekültek számát.

Címlapról ajánljuk

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 6. 16:25
×
×
×
×