Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Egy kaszt, amelyik a leminősítésért harcol

10 millió ember maradt víz nélkül India fővárosában Delhiben az egyik kaszt tagjainak tiltakozása miatt - akik érdekes módon azt sérelmezték, hogy nem úgy kezelik őket, mint a legszegényebbeket. A hadsereg közbelépése után a feleknek sikerült megállapodásra jutniuk.

Az indiai Delhiben több mint 10 millió embert fosztottak meg az ivóvíztől, miután tiltakozók magukhoz ragadták az ellenőrzést a vizet biztosító egyik csatorna felett és megrongálták azt.

Kesav Csandra a Delhi Vízügyi Igazgatóság vezetője azt mondta, hogy 3-4 napig tart majd, mire helyre tudják állítani a normális ellátást. Az indiai főváros iskoláiban szünetelt a tanítás a vízhiány miatt.

A csatornát a kaszt-alapú pozitív diszkrimináció ellen tüntető Dzsat kaszt tagjai foglalták el és olyan károkat okoztak, hogy a víz nem tud szabadon lefolyni. Az indiai hadsereg végül visszaszerezte tőlük az ellenőrzést.

A három napon át tartó tiltakozóakció során 16-an meghaltak és több százan megsebesültek. A rendbontók autóutakat zártak le, vasútállomásokat támadtak meg és épületeket gyújtottak fel, amelyeket ki is fosztottak.

A szövetségi kormány végül a hadsereg bevetésével teremtett rendet, jelentések szerint a katonáknak szabad fegyverhasználati jogot adtak.

Delhiben azzal sikerült elkerülni a nagyobb bajt, hogy a hatóságok már előre jelezték a lakosoknak, hogy tartalékoljanak vizet. A 16 milliós fővárosban vizet szolgáltató tartálykocsikat küldtek ki.

A tiltakozás a Delhivel szomszédos Hariana szövetségi államban robbant ki, ahol a viszonylag jómódú Dzsat kaszt tagjai azt követelik, hogy minősítsék őket hátrányos helyzetű közösségnek.

Ezt azért, akarják, mert az alacsonyabb kasztok tagjait jelenleg pozitív diszkriminációval segítik az állami állások betöltésénél és az oktatásban.

A dzsatok számára sokáig a magánszektor és a mezőgazdaság biztosított jövedelmet, de azt követően, hogy csökkentek a munkalehetőségek, elkezdték követelni, hogy őket is sorolják a hátrányos helyzetű kasztok közé.

Két évvel ezelőtt a kormányzó Kongresszus Párt erre ígéretet is tett, de tavaly az indiai Legfelsőbb Bíróság úgy határozott, hogy a dzsatok nem tagjai egy hátrányos helyzetű közösségnek.

Hétfőn sikerült véget vetni a feszültségnek, azután, hogy a tiltakozások fő szervezői megállapodtak a szövetségi kormánnyal. A dzsatok vezetői emellett felszólították híveiket, hogy oldják fel az útzárakat. Az alku ellenére a vízművek felújítása napokig eltarthat és emiatt sok ember egyelőre nem jut ivóvízhez.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×