Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ezért válhatott nagyon veszélyessé az Iszlám Állam

Szaddám Huszein rendszerének összeomlása után a korábbi berendezkedést támogató embereket tudatosan maga köré gyűjtötte az Iszlám Állam, így válhatott a potenciáljához képest sokkal erősebbé és veszélyesebbé - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelynek Speidl Bianka közel-kelet szakértő, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója és Besenyő János, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője volt a vendége. A teljes Arénát vasárnap 18 órakor hallhatják az InfoRádióban.

Ha az Iszlám Államról van szó, akkor vissza kell menni a 2003-as iraki háborúig, vagyis az amerikai invázióig, akkor ugyanis Szaddám Huszein közigazgatását, a hadsereggel és a rendőrséggel együtt, lefejezték - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Besenyő János, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének vezetője. Hozzátette: ez a tisztogatás a közép- és az alsó szintű vezetőket is érintette, gyakorlatilag felszámolták ezeket az intézményeket, amelyeket a semmiből próbáltak újjáépíteni.

Irakban tehát nagyon sok olyan ember maradt munka és elfoglaltság nélkül, akiknek képzettsége, tapasztalata és nem ritkán fegyvere is volt. Ezek az emberek egyébként nem voltak vallásosak, de az Iszlám Államot ez kevéssé zavarta, nekik bázisra, támogatókra, fegyverekre volt szükségük - hangsúlyozta Besenyő János. Mint mondta: az Iszlám Állam nem lenne több most egy rablóbandánál, vagy kisebb terrorista szervezetnél, ha nem szerzi meg a  szükséges információkat, tapasztalatot, tudást, amikkel Huszein volt emberei rendelkeztek. Ez a réteg anyagi juttatások ellenében mindent átadott az Iszlám Államnak. Ez a szervezet gyakran hangoztatja egyébként a vallásosságát, de valójában pragmatikusak, kizárólag a politikai céljaik fontosak számukra.

Az Iszlám Állam a szunniták számára szeretné visszaszerezni a politikai hatalmat Irakban - mondta Speidl Bianka közel-kelet szakértő, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója. Hozzátette: az iszlám világban a politikai problémák vallási formában jelennek meg, és ez az irányzat exportálta magát Szíriába is.

A kutató beszél arról is, hogy a nyugat ezt nem tudja megérteni az iszlámmal kapcsolatban, hogy az valóban nem csak egy vallás. Az iszlám egy rendszert kínál, amivel a létező világot próbálja átalakítani az isteni kinyilatkoztatásban kapott alapelvek szerint. Egy muszlim meggyőződése az, hogy a világ akkor lesz igazságos és jó, ha a kinyilatkoztatásban szereplő szabályok szerint működik.

A két kutató társszerzője a közelmúltban megjelent "Az Iszlám Állam - Történet, ideológia, propaganda" című könyvnek. Magyar szerzők tollából még nem született ehhez hasonló elemzés. Áttekintik napjaink terrorizmusának kialakulását, részletesen bemutatja a ma legrettegettebb terrorszervezet, az Iszlám Állam létrejöttét, haderejének fejlődését, anyagi forrásait, stratégiáját és politikáját. A szerzők ismertetik az Iszlám Állam által kikiáltott kalifátus szervezetét, hatalmának működését, valamint ideológiáját.

A kötet harmadik fejezete azt mutatja be, hogyan használja az Iszlám Állam a hagyományos és az új közösségi médiát, továbbá a lélektani hadviselés módszereit céljai a propaganda, a toborzás és a megfélemlítés elérésére - olvasható a könyvről a bookline.hu oldalon.

Mindezek háttereként és a lehetséges válaszlépések kidolgozása szempontjából a kötet felvázolja az afganisztáni, az iraki és a szíriai helyzetet, a síita-szunnita ellentétek mozgatórugóit, a Nyugat, ezen belül az Egyesült Államok politikai és katonai tévedéseit, a beavatkozások okait és következményeit.

Az Arénában erről a kötetről is hallhatnak.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×