Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tüntettek Szlovéniában egy befogadó központ létesítése ellen

Egy migránsbefogadó központ megnyitása ellen tüntettek néhány ezren szombaton a szlovénai főváros közeli Kranjban.

A be nem jelentett megmozdulást az ellenzéki, jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) által támogatott egyik egyesület szervezte annál a Kranj melletti volt barkácsáruháznál, amelynek épületében a hatóságok egy menekültbefogadó központot készülnek létrehozni.

A szlovén közszolgálati rádió beszámolója szerint közel háromezer tüntető gyűlt össze az áruház parkolójában, szlovén nemzeti zászlókat lobogtatva és olyan transzparensekkel, minthogy "Migránsközpont, nem, köszönjük!" vagy hogy "Minden hazafi kötelessége megvédeni az országot ettől a kormánytól".

Tavaly október óta ez volt a legjelentősebb, menekültszállás elleni tiltakozás Szlovéniában. A helyszínre jelentős rendőri erőt vezényeltek ki, a be nem jelentett megmozdulás kockázataira hivatkozva, incidensek azonban nem történtek.

A tüntetést egy nappal azután tartották meg, hogy a helyi sajtó megírta: a migránsáradat fő balkáni útvonalába eső Szlovénia az osztrákokénál alacsonyabb napi menedékkvóta bevezetését tervezi, hogy területén ne torlódhassanak fel a migránsok.

Szlovénia korábban megerősítette már Horvátországgal közös, külső schengeni határának ellenőrzését.

A szlovén belügyi államtitkár pénteken megerősítette, hogy a magyar-horvát határ tavaly októberi lezárása óta az ország területén áthaladó 470 ezer migráns közül mindössze 227-en nyújtottak be menedékjogi kérelmet Szlovéniában. Ha azonban ez a szám meghaladná az ezret, amennyi befogadó kapacitásuk van - tette hozzá -, akkor kénytelenek lesznek elutasítani a további menedékkérelmeket.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×