Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

ENSZ: Tűnjön el a föld színéről a nők megcsonkítása!

Több mint 200 millió lány és asszony szenvedte el nemi szervének megcsonkítását az ENSZ gyermekjogi szervének (UNICEF) 30 országra épülő friss kutatása alapján, ez az adat jóval magasabb, mint a korábbi becslések voltak.

Az UNICEF csütörtök éjjel közzétett jelentésében rámutatott, hogy 2014-ben még 70 millióval kevesebb áldozatról tudtak. A különbség oka a népességnövekedés és az indonéziai adatok beérkezése lehet. Kiemelték azt is, hogy a növekedés a csonkítás gyakorlatának felszámolására irányuló erőfeszítések fokozása ellenére következett be.

A megcsonkított nők fele Egyiptomban, Etiópiában és Indonéziában él.

Claudia Cappa, a jelentés egyik szerzője elmondta, hogy bár a kutatott 30 országból "széles körű és megbízható" adataik vannak, "a becsültnél sokkal többen szenvedhették el nemi szervük megcsonkítását (angol nyelvű rövidítéssel: FGM), mivel számos olyan állam van még, ahol ez bevett szokás, ám elérhető adatok híján nem kerültek be a jelentésbe".

Ilyen országnak számít India, Malajzia, Omán, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek. A maradi szokás emellett Ausztrália egyes elzárt térségeiben, illetve Észak-Amerikában és Európában is ismert, ahol főként a szóban forgó országokból érkező bevándorlók körében fordulnak elő körülmetélések.

A jelentésben szereplő harminc országban a kislányok többségét még ötödik születésnapjuk előtt megcsonkították.

"Jemenben az újszülött lányok 85 százalékát még életük első hetében alávetik az FGM-nek" - mutatott rá az UNICEF.

A hiedelem szerint a körülmetélésen átesett nő képes ellenőrzés alatt tartani szexuális vágyait, és termékenyebb is meg nem csonkított társainál.

Az FGM-et támogató közösségek sokszor a házasság előfeltételeként tekintenek a szokásra. Közülük többen vallási kötelezettségnek tartják a megcsonkítást, bár azt sem a Korán, sem a Biblia nem említi.

A női körülmetélés súlyos fizikai és lelki tünetekkel járhat. Előfordulhat, hogy a megcsonkítás alanya elvérzik, vagy a piszkos késeken megtelepedő baktériumok okozta fertőzésekbe hal bele.

Bár az elmúlt három évtizedben világszerte csökkent az FGM gyakorisága, ez a biztató jelenség megfordulhat a népességszaporulat miatt. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, a körülmetélésen átesett nők száma "jelentősen növekedhet a következő 15 évben" - figyelmeztetett az UNICEF.

Az ENSZ Közgyűlése 2012 decemberében egyhangúlag elfogadta az FGM teljes körű betiltását követelő határozatot. A világszervezet tavaly szeptemberben a többi közt célul tűzte ki, hogy a gyakorlat 2030-ra eltűnjön a föld színéről.

Az ENSZ február 6-át a női körülmetéléssel szembeni zéró tolerancia nemzetközi napjának nyilvánította.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×