Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Ausztria korlátozza a menedékkérők létszámát

Ausztria korlátozza a menedékkérők létszámát, idén legfeljebb 37 500 embert enged be az országba - jelentette be az osztrák vezetés szerdán.

A kormány és osztrák tartományi vezetők bécsi tanácskozásán hozott döntés szerint az országba beengedendő menedékkérők száma 2019-ig összesen mintegy 130 ezer lehet. Ez a szám Ausztria lakosságának másfél százaléka.

2015-ben összesen 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, vagyis több mint háromszor annyit, mint egy évvel korábban.

A kormány tervei szerint megpróbálja elérni, hogy Ausztria a továbbiakban ne legyen vonzó ország a menekültek számára. Emiatt dönthetnek a határozott időre szóló menekültstátusról és várhatóan szigorítják majd a családegyesítés feltételeit. Minderről a belügyminisztérium a jövő héten határozhat, továbbá kibővítheti a biztonságos országok listáját is.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter egyértelművé tette, hogy Ausztria idén valóban "megáll" a 37 500. menedékkérő befogadásánál. A menedékkérők létszámának felső határát hamar elérhetik - mondta a belügyminiszter, aki arra számít, hogy ez még a nyár előtt bekövetkezhet.

Mikl-Leitner elégedettségét fejezte ki a bécsi tanácskozás eredményeivel kapcsolatban, hangsúlyozva: mindenben határoztak, ami az ország jövőjét tekintve számára fontos volt. A belügyi tárca vezetője szerint ezzel megvédhetik az osztrák lakosok biztonságát, rendjét és életminőségét.

Médiainformációk szerint felgyorsítják a biztonságos országokból érkezők menedékkérelmének elbírálását is. A tervek szerint a menekülteknek járó szociális támogatást pénz helyett természetbeni juttatások formájában fedezik majd. Az intézkedés jóváhagyása februárban történhet meg.

A kormányülés után arról nem közöltek részleteket, hogy mi történik, ha túllépik a meghatározott menekültszámot. Werner Faymann kancellár szerint szükségmegoldásról és olyan "B-tervről" van szó, amely jel az unió számára, hogy Ausztria nem tud korlátlanul befogadni menekülteket.

Werner Faymann bejelentette azt is, hogy megerősítik a határok védelmét. Reinhold Mitterlehner alkancellár szerint ez azt is jelentheti majd, hogy több embert toloncolnak vissza.

UNHCR: dominó hatást válthat ki az osztrák intézkedés


Bírálta az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) a szerdán hozott ausztriai kormánydöntést, amely a szervezet szerint dominó hatást válthat ki és ahhoz vezethet, hogy a háború elől menekülők előtt bezárulhatnak a határok Európában. Bírálták a döntést az ellenzéki pártok is.

Az UNHCR továbbá a genfi egyezmény és az uniós menekültjog betartására figyelmeztetett, miszerint a válságból való kiutat az európai megoldások jelentik, nem a tagállamok koordinálatlan intézkedései.

A Diakonie osztrák segélyszervezet azokat a "reális" javaslatokat hiányolta, amellyel elérhetik, hogy kevesebb embernek kelljen menedéket keresnie. A szervezet szerint legális utakat kellene teremteni a menekülteknek, hogy az emberek ne kényszerüljenek embercsempészek szolgáltatásaira, továbbá el kell érni, hogy a kelet-európai országok is fogadjanak be menekülteket.

A genfi konvenció megsértésére hívta fel a figyelmet a Vörös Kereszt segélyszervezet. A társaság elnöke szerint "különös", hogy a humanitárius értékekkel miképp hozzák összhangba az intézkedéseket és milyen szerepet szánnak ebben a folyamatban a segélyszervezeteknek.

Az ellenzéki Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője szerint "mint az várható volt", meghiúsult a menekültügyi csúcs. Úgy vélte, hogy a gazdasági bevándorlók menedékkérelmének elutasítására kellene összpontosítani.

Az ugyancsak ellenzéki Zöldek pártjának elnöke az emberi jogok betartására hivatkozva kritizálta döntést. A párt elnöke Eva Glawischnig szerint a kormány a lakosságot látszatintézkedésekkel téveszti meg. A NEOS liberális párt "értelmetlennek" nevezte a szerdai döntést.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×