Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

London rugalmas az uniós szerződés újratárgyalásában

London, amely azt követeli az Európai Uniótól, hogy megfoszthassa az európai állampolgárokat a szociális támogatásoktól nagy-britanniai tartózkodásuk első négy évében, kész alternatív javaslatokat is megfontolni - közölte kedden Philip Hammond brit külügyminiszter a The Guardian című lapnak adott nyilatkozatában, írja az MTI.

Hammond hangsúlyozta, hogy a négy év nem valamiféle varázsige, amihez feltétlenül ragaszkodnak. "Ez csak egy szám, amely a számításaink szerint elegendő elrettentő erővel bírna" - mondta.

"Ha valaki azt mondaná, hogy négy évnél rövidebbnek kell lennie, annak be kell tudnia mutatni azt a kompenzáló mechanizmust, amellyel együtt ugyanazt a hatást lehet elérni a bevándorlással kapcsolatban" - fűzte hozzá.

David Cameron brit miniszterelnök azt reméli, hogy sikerülhet megállapodnia Nagy-Britannia Brüsszelhez fűződő kapcsolatainak újratárgyalásáról az Európai Unió februári csúcstalálkozóján, mielőtt kampányba kezdene az ország unióban maradásáért.

A Nagy-Britannia kilépéséről vagy bennmaradásáról szóló népszavazást 2017 végéig ígérték megtartani, kommentátorok ugyanakkor úgy látják, hogy már idén sort keríthetnek rá, ha az unióval már a jövő hónapban sikerülne megállapodni.

Bírálók szerint a szociális juttatások letiltása diszkriminatív és veszélybe sodorja az unión belüli szabad mozgás jogát. Hammond mind a 27 másik uniós tagállam fővárosát felkereste, hogy támogatókat találjon London újratárgyalási kezdeményezéshez.

"Egyesek rokonszenveznek, mások nem" - mondta a The Guardiannek.

Sokan kételkednek benne, hogy Nagy-Britannia képes lesz kikényszeríteni a szerződésváltoztatásokat, amelyek kielégítenék követeléseit.

Hammond szerint azonban elképzelhető egy jogilag kötelező megállapodás, amelynek értelmében a London által szorgalmazott változtatásokat az uniós alapszerződés legközelebbi újratárgyalásakor vezetnék be.

Ha a megállapodást sikerülne jövő hónapban tető alá hozni, a referendumot akár már júniusban megtarthatják, Hammond azonban azt mondta, előfordulhat, hogy ez leghamarabb idén szeptemberben következik be.

Ha London és Brüsszel megállapodása márciusra halasztódik, túlságosan rövid idő maradna ahhoz, hogy már július vagy augusztus előtt megtartsák a népszavazást.

Nagy-Britanniában májusban tartanak regionális és helyhatósági választásokat, és Cameron kormányfő azt akarja, hogy a tervezett referendumot legalább három hónapos kampány előzze meg.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×