Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A francia kormány feloszlatott három radikális muzulmán egyesületet

A francia kormány szerdán feloszlatott három, radikalizmussal vádolt muzulmán kulturális egyesületet, amelyek egy decemberben bezárt szalafista (radikális iszlám) mecsetben működtek a Párizstól keletre található közeli Lagny-sur-Marne-ban - közölte a kormányülést követően Bernard Cazeneuve belügyminiszter.

A radikális mecsetet a november 13-i - 130 halálos áldozatot követelő - párizsi merényletek utáni házkutatások nyomán záratták be a hatóságok, mert a gyanú szerint dzsihadistákat toborzó központként működött.

"A három kulturális egyesület feloszlatásáról a vezetőik gyűlöletkeltő és a dzsihádra buzdító megszólalásai miatt született döntés" - mondta a belügyminiszter. "A köztársaságban nincs helye olyan szervezeteknek, amelyek provokálnak, terrorizmusra szólítanak fel vagy gyűlöletet hirdetnek" - tette hozzá.

Stéphane Le Foll kormányszóvivő elmondta, hogy az egyik egyesület a Vissza a forrásokhoz nevet viselte, egy másik pedig a lagny-sur-marne-i muzulmánok egyesülete volt.

A merényletsorozatot követően kihirdetett rendkívüli állapot keretében ez az első alkalom, hogy szervezeteket oszlat fel a kormány.

A terrortámadást követően más mecseteket és imahelyeket is bezárattak a hatóságok, de csak a február végéig tartó rendkívüli állapot idejére.

A lagny-sur-marne-i szalafista mecsetben működő egyesületek feloszlatását már december 2-án, az imahelyen lefolytatott rendőrségi ellenőrzést követően bejelentették a hatóságok, de arról hivatalosan csak a kormányülésen születhetett intézkedés. Az egyesületek azonban már december óta nem működnek.

A mecsetet - ahol egy pisztolyt, töltényeket és iszlamista propagandaanyagokat foglaltak le - radikalizmus miatt záratta be a rendőrség. A mecset imámja korábban a francia állampolgárságú 34 éves Mohamed Hammoumi volt, aki 2014 végén Egyiptomba szökött tucatnyi tanítványával. A hatóságok szerint a férfi meghatározó szerepet játszott a Szíriába jelentkező francia dzsihadisták toborzásában.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×