Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kitoloncolhatják Németországból a molesztálókat

Elképzelhető a Kölnben és más német városokban elkövetett szexuális bűncselekmények és rablások elkövetőinek kitoloncolása - közölte Heiko Maas igazságügyi miniszter csütörtökön a német Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Más városokban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be. Eddig több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak.

Maas elmondta: ha menedékkérők is voltak az elkövetők között, a törvény lehetővé teszi kitoloncolásukat, de azt is, hogy elítéljék, és legalább egyéves börtönbüntetést szabjanak ki rájuk, akár a menekültügyi eljárás ideje alatt is.

"Aki azt gondolja, hogy megszegheti a törvényt, azt meg kell büntetni. Függetlenül attól, hogy honnan származik" - idézi az igazságügyi minisztert a Deutsche Welle (DW) honlapja.

Thomas de Maiziere belügyminiszter is arról beszélt, hogy aki súlyos bűncselekményt követ el, annak számolnia kell azzal, hogy kitoloncolják. Utalt arra is, hogy törvénymódosítás is elképzelhető, hogy bűnözők ne kaphassanak menekültstátust - írja a DW.

"Ha kiderül, hogy az elkövetők menekültek, akkor eljátszották azt a jogot, hogy vendégek legyenek nálunk" - idézi a Bild német napilap Andreas Scheuert, a legkisebb kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkárát.

Azt ugyanakkor minden német politikus hangsúlyozza, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban lettek volna menedékkérők vagy menekültek az elkövetők között.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×