Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Vitára buzdít karácsonyi üzenetében a német államfő

A vita nem az együttélés zavara, hanem a demokrácia része, a menekültválságról pedig nyílt vitát kell folytatni, mert csak annak révén lehet kidolgozni tartós és többségi támogatottságú megoldásokat - hangsúlyozta pénteken elmondott karácsonyi üzenetében a német államfő.

Joachim Gauck a ZDF országos közszolgálati televízióban sugárzott beszédében kiemelte, hogy az idén nem könnyű karácsonyi hangulatba kerülni, mert a végéhez közeledő év válságoktól, szerencsétlenségektől, terrortól és háborútól terhes világszerte.

Hozzátette, hogy karácsony idején különösen mindazokra gondol, akiket "keresztény hitük miatt ér üldöztetés".

Ugyanakkor a 2015-ös év a németeknek örömet is hozott, boldogan és hálával emlékezhettek meg arról, hogy már 25 éve békében és demokráciában élhetnek újraegyesített hazájukban - hangsúlyozta.

Manapság azonban főleg az a kérdés foglalkoztatja a németeket, hogy miként bánjanak a "sok menekülttel", akik "szállást és jövőt keresnek" náluk - mondta a szövetségi elnök.

Joachim Gauck köszönetet mondott a menekülteket segítő embereknek, akik szavai szerint a "jószívű és emberséges" Németország "arcaivá váltak".

A menekültek jelentette kihívás révén "megmutattuk, mi lakozik bennünk jóakaratból és professzionalistásból, de a rögtönzés művészetéből is", és "láthattuk, hogy az egyén és a társadalom is képes arra, hogy állhatatosan újra és újra felfedezze önmagát és fejlődjék".

"Így ismer magára az ország a kihívásban, amelyet elfogad, és amellyel - és ebben bizakodó vagyok - meg is birkózik" - mondta a német államfő.

Hozzátette, hogy nyílt vitában kell megtalálni a megoldásokat, amelyek "megfelelnek erkölcsi normáinknak és nem sodorják veszélybe a társadalmi összetartást", és "tekintetbe veszik polgáraink jólétét, de nem hagyják figyelmen kívül a menekülteket".

Hangsúlyozta, hogy a vita nem fajulhat el, a gyűlölködés és az erőszak nem "legitim eszköz" a vitában, és "megvetést és büntetést érdemelnek" mindazok, akik gyújtogatnak és védtelen emberekre támadnak.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×