eur:
394.05
usd:
365.61
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Lettország kerítést emel Fehéroroszországgal közös határán

Lettország kerítést emel Fehéroroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak - jelentette be kedden Laimdota Straujuma lett kormányfő.

A politikus indoklásul elmondta, hogy az utóbbi időben jelentősen megnőtt a fehérorosz határon át érkezett migránsok száma.

"Ez aggodalmat ébreszt nemcsak a határ védelme, de abból a szempontból is, hogy új útvonal keletkezhet, amelyen migránsok érkeznek az Európai Unióba" - tette hozzá.

Beszámolt arról, hogy Lettországban nemrégiben migránsok két, Fehéroroszországból érkezett nagyobb csoportját tartóztatták fel. Hangsúlyozta, hogy több európai ország kerítést emelt határán, és ez egy lehetséges döntés lehet Lettországban is.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a kerítés legfontosabb feladata a határvédelem. Az általa felvázolt kerítés a fehérorosz határ egyes szakaszain épülhet meg, ott, ahol a határ illegális átlépésére történnek kísérletek.

Mint mondta, az új kerítés egy EU-n kívüli ország határán épül. Érvelése szerint sokkal rosszabb lenne, ha ez a kerítés két uniós tagállam határán emelkedne.

Korábban Rihards Kozlovskis belügyminiszter arról beszélt, hogy Lettország falat épít Oroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak. A lett politikus szerint azért kell a balti országnak megépítenie a falat az Oroszországgal közös határszakaszon, hogy megerősítse határvédelmét.

A létesítmény válasz az egyre növekvő bevándorlási hullámra. Lettországnak négy évbe telik, és 17 millió euróba kerül a fal megépítése - tette hozzá.

A lett titkosszolgálatok értesülése szerint illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül eljutni a skandináv államokba. Idén már több mint 400 illegális bevándorló lépett be Lettországba.

Lettországnak komoly gondot jelent akár néhány száz bevándorló befogadása is. Ezenfelül az Európai Bizottság azt kérte az uniós tagországok kormányaitól, többek között a lettől is, hogy fogadja be az Afrikából és a Közel-Keletről a Földközi-tengeren át a bevándorlási hullámmal Olaszországba és Görögországba érkezők egy részét.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

A kormány veszélyhelyzeti intézkedései vannak Brüsszel asztalán

Az Európai Bizottság két ügyben is kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a közbeszerzésre vonatkozó uniós jogszabályok megsértésére hivatkozva még tavaly év végén, amelyek heteken belül új szintre léphetnek. A Portfolio uniós döntéshozóktól úgy értesült, hogy több esetben látnak még kételyeket a magyar közbeszerzési rendszert illetően, így valószínűleg további egyeztetésekre lesz szükség, ezek után májusban felszólítást küldhetnek, hogy ne citálják Magyarországot az Európai Unió Bírósága elé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×