Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Könnygázt vetett be a szlovén rendőrség a menekültek ellen

Megérkeztek azok a szlovák rendőrök Magyarországra, akik a többi visegrádi állam rendőreivel együtt a déli zöldhatárt védik majd. A kormányszóvivő szerint gyakorlatilag már nem érkeznek illegális menekültek.

A Készenléti Rendőrség budapesti központjában fogadta Pintér Sándor belügyminiszter a déli határszakasz megerősítésében segítő szlovák rendőröket.

"Ne feledjék: feladatuk végrehajtása során védik Szlovákiát - saját hazájukat -, védik Magyarországot, és védik az Európai Uniót is." - mondta Pintér Sándor.

A horvát zöldhatár szombati lezárását követően szinte már nem érkeznek menekültek illegálisan Magyarországra - derült ki Kovács Zoltán kormányszóvivő szavaiból.

"A déli határzár jól, sikeresen működik, beteljesíti azt a feladatát, amit a kormány szánt neki. Tehát effektíve és gyakorlatilag megakadályozza az illegális határátlépést Magyarországon. Egy-két tucatnyi ember lép át sikeresen az akadályokon, akiket természetesen szinte azonnal elfognak, ellenük, illetve velük szemben a most már hatályos új és szigorú törvények szellemében járunk el." - közölte Kovács Zoltán.

Az osztrák kancellár a bécsi kormány keddi tanácskozását követően azt mondta: október elseje óta összesen 1700 menekültet helyeztek el Ausztriában államilag kijelölt szálláshelyeken, ezek öt településén találhatók. Magyarországon jelenleg 520-an vannak befogadóállomásokon.

Mindeközben a horvát külügyminiszter azt mondta: minden lehetséges, még az is, hogy Horvátország fizikailag lezárja a horvát-szerb határt, de ezt nem szeretné megtenni. A tárcavezető szerint ez "Európa-ellenes, nem hatékony és nem jó megoldás".

Keddre virradóra azt jelentette a horvát média, hogy könnygázt vetett be a szlovén rendőrség a migránsok ellen az egyik szlovén-horvát határátkelőnél.

A HRT közszolgálati televízió helyszíni jelentése szerint éjfél előtt az akkor érkező menekültek - miután mintegy húsz órán át várakoztak a szakadó esőben - dulakodni kezdtek a szlovén rendőrökkel, mert mielőbb fel akartak szállni a fűtött járművekre. A rendfenntartók - a tömegben lévő gyerekeket sem kímélve - könnygázt vetettek be ellenük, hogy visszaállítsák a rendet.

Szerbia semmilyen körülmények között nem emel falakat vagy kerítéseket a határain - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kedden arra a hírre reagálva, hogy Zágráb kerítést építhet a horvát-szerb zöldhatáron.

Lettország viszont kerítést építhet Fehéroroszországgal közös határán, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak. Erről már a lett kormányfő beszélt. Minszk ehelyett együttműködést javasolt a közös határ megerősítésére.

A holland kormány angol nyelvű nyílt levélben fordult kedden a potenciális bevándorlókhoz, mostoha körülményekre figyelmeztetve a Hollandiában letelepedni szándékozókat. A levelet a belbiztonsági és igazságügyi minisztérium államtitkára írta alá.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×