Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Több ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe

Az első előrejelzésekben szereplő 10 ezernél jóval kevesebb, 4400 Magyarországról indult menedékkérő érkezett hétfőn Ausztrián keresztül vonattal Münchenbe a helyi hatóságok kedden megjelent összesítése szerint.

Kedd 5 óráig egyetlen menedékkérő sem érkezett a müncheni főpályaudvarra, amire az utóbbi napokban nem volt példa - jelentette az ARD országos köztelevízió.

A hét végén nagyjából 20 ezer Magyarországról indult menedékkérő érkezett Münchenbe. Az embereket a tartományok közötti tehermegosztást szabályozó úgynevezett königsteini képlet alapján osztják el a 16 tartomány között. Az elosztóközpont szerepét az első napokban a müncheni főpályaudvar töltötte be, keddtől pedig a bajor főváros mellett már Lipcse is fogad Magyarországról érkező menedékkérőket szállító vonatokat, akiket aztán a szászországi nagyvárosból szállítanak tovább befogadóállomásokra.

A tervek szerint Németország északi, illetve nyugati régiójában is kijelölnek két-két várost a Magyarországról indult menedékkérők elosztására.

A königsteini képlet (Königsteiner Schlüssel) a közös finanszírozású ügyekből adódó költségek és egyéb terhek, feladatok megosztását szabályozza. Az elnevezés onnan származik, hogy 1949-ben a Hessen tartományi Königsteinben kötöttek megállapodást a tudományos kutatóintézetek közös finanszírozásáról. Az erre a célra kialakított eljárást aztán egy sor további területen is elkezdték alkalmazni, így a menekültügyben is.

A képlet a tartományok lakossága és gazdasági teljesítőképessége alapján határozza meg, hogy az egyes tartományoknak mekkora részt kell vállalniuk a közös feladatokból. A gazdasági teljesítőképesség mutatója az adóbevétel, amely kétharmados súlyozással szerepel a képletben, míg a lakosság létszámát egyharmados súlyozással számítják.

A 2015-re érvényes tehermegosztási arányok a 2013-as népességi és adóbevételi adatokon alapulnak. A tartományok sorában Észak-Rajna-Vesztfália az első, 21,21 százalékos aránnyal, a második Bajorország 15,51 százalékos aránnyal, a harmadik Baden-Württemberg 12,86 százalékkal. A többi tartomány rendre 10 százalék alatti részt köteles vállalni a közös feladatokból, a menekültügy esetében a menedékkérők, menekültek elhelyezéséből és ellátásából. Az utolsó helyen Bréma áll, a Németország északi részén fekvő, tartományi rangú város részaránya 0,95 százalék.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 26. 21:40
2025. december 26. 20:15
×
×
×
×