Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
111046.97
2025. december 25. csütörtök Eugénia

Határmegállapodás Bosznia-Hercegovina és Montenegró között

Határmegállapodást írtak alá Bosznia-Hercegovina és a Montenegró képviselői szerdán Bécsben, egy nappal az osztrák fővárosban sorra kerülő nyugat-balkáni konferencia előtt.

Filip Vujanovic montenegrói és Dragan Covic a boszniai államelnökség elnökének jelenlétében a két ország belügyminisztere látta el kézjegyével a megállapodást, amelyre azért volt szükség, hogy Sutorina település és a hozzá tartozó 74 négyzetkilométernyi környék Montenegróhoz tartozását deklarálják.

Bosznia korábban történelmi alapon igényt tartott a területre, hogy így jusson hozzá egy tengerparti szakaszhoz. Bosznia-Hercegovina számára ez az első alkalom, hogy határmegállapodást ír alá egy szomszédos állammal.

Mindkét elnök üdvözölte a megállapodást. Covic szerint a most megkötött szerződés mutatja, hogy nyitott kérdéseket a tárgyalóasztal mellett is meglehet oldani és reményét fejezte ki, hogy Szerbiával és Horvátországgal is hasonlóan járnak majd el a határvitában.

Sutorina régió, amelyhez egy csaknem hét kilométer hosszú tengerparti szakasz is tartozik, boszniai, majd 1947-től montenegrói illetőségű volt. Montenegró és Bosznia-Hercegovina 2014 májusában határozta el a közös határszakasz kijelölését, azonban a szerződés ratifikálásakor a boszniai parlament tiltakozott a megállapodás ellen. A szociáldemokrata párt károsnak, elfogadhatatlannak és megalapozatlannak nevezte azt.

A vita kiújult, Filip Vujanovic montenegrói elnök januárban nem küldött Bosznia-Hercegovinába új nagykövetet, ideiglenesen pedig Szarajevó is visszarendelte nagykövetét. A helyzet idén májusra normalizálódott, amikor a bosnyák képviselőház elutasította, hogy a szociáldemokraták által vitatott határozatot megtárgyalja.

A nyugat-balkáni konferencia csütörtökön kezdődik az osztrák fővárosban, amelyen a nyugat-balkáni országok kormányképviselői mellett Angela Merkel német kancellár, Federica Mogherini az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az osztrák állami vezetők is részt vesznek.

A konferencián a menekültkérdésről, a szélsőségesek elleni küzdelemről és a nyugat-balkáni államok uniós integrációjáról esik majd szó.

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×