Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Behívatták a török külügyminisztériumba a Vatikán ankarai nagykövetét

Behívatták a török külügyminisztériumba a Vatikán ankarai képviselőjét vasárnap, miután Ferenc pápa Rómában bemutatott miséjén népirtásnak nevezte az örmény nép elleni, száz évvel ezelőtt elkövetett török vérengzéseket.

Egy, a neve elhallgatását kérve nyilatkozó magas rangú török illetékes a Reuters brit hírügynökséggel azt közölte, hogy az ankarai külügyminisztérium tiltakozását akarja kifejezni a Vatikán képviselőjének a pápa szavai miatt.

1915. április 24-én az akkori ifjútörök kormány elrendelte több százezer, az orosz ellenséggel való kollaborálással vádolt örmény Szíriába való deportálását. Örmény álláspont szerint e naptól kezdve 1917-ig összesen 1,5 millió örmény esett üldöztetések és deportálások áldozatául. Törökország jóval kisebbre, 300 ezer és 500 ezer közé teszi ezt a számot, és éhínséggel párosuló polgárháborús konfliktusnak tartja az akkor történteket.

A katolikus egyházfő a lemészárolt örmények emlékére bemutatott, örmény szertartású misén a római Szent Péter-bazilikában úgy fogalmazott, hogy a múlt században az emberiség három tömeges és példa nélküli tragédiát élt meg. "Az első, amelyet széles körben a XX. század első népirtásának tartanak, az örmény népet sújtotta" - fogalmazott a pápa.

Az AFP francia hírügynökség rámutat, hogy noha ezzel a megfogalmazással a vasárnapi évfordulós misén a katolikus egyházfő nem használta közvetlenül a kifejezést, hanem a II. János Pál pápa és az örmény apostoli egyház vezetője, II. Karekin katolikosz 2001-ben kelt közös írásos nyilatkozatában foglalt formában, most első alkalommal hangzott el a "népirtás" kifejezés hivatalban lévő katolikus egyházfőtől a Szent Péter-bazilikában az örmény tragédiára vonatkoztatva. Maga Ferenc pápa már korábban, még Buenos Aires érsekeként többször is szintén népirtásként utalt a tömeges gyilkosságokra.

2014-ben Recep Tayyip Erdogan jelenlegi török elnök - akkor még miniszterelnökként - a hivatalos Törökország részéről első ízben fejezte ki együttérzését az örmény néppel. A közleményben Erdogan elismerte ugyan, hogy a népcsoport tagjainak deportálása "embertelen következményekkel" járt, azonban nem használta a "népirtás" kifejezést.

A törökországi örmény népirtás megtörténtét több mint húsz ország ismeri el, köztük Franciaország, Németország, Svédország, Kanada és Olaszország.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×