Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.74
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Kihallgatták Sarkozyt

Kihallgatták Nicolas Sarkozy volt francia államfőt szerda reggel a 2012-es elnökválasztási kampányának túlköltekezése miatt, a kampány három volt vezetőjét pedig őrizetbe vették.

A tavaly októberben indult vizsgálatban Jean-Francois Copé, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) korábbi vezetője és Catherine Vautrin volt pénztárnok ellen már februárban eljárás indult hivatali bizalommal való visszaélés gyanúja miatt.

Az exelnök meghallgatását többször elhalasztotta a párizsi ügyészség, feltehetően a helyhatósági választások miatt.

Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák nemzeti bizottsága intézi. A testület 2012 decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta.

A legfelsőbb jogi ítélet értelmében Sarkozy választási költségeit nem térítette vissza az állam, s a volt elnöknek vissza kellett fizetnie azt a 153 ezer eurós (47,5 millió forintos) átalányt, amelyet valamennyi jelölt előzetesen megkapott, valamint a túlköltekezésnek megfelelő összeget büntetésként be kellett fizetnie az államkasszába. Az őt jelölő UMP sem kapta meg a több mint 10 millió eurós (3 milliárd forintos) állami visszatérítést, de befizette Sarkozy helyett a büntetést.

Az ügyészség szerint ezzel a párt vezetői hivatali visszaélést követtek el, mert a következmények nem a pártot, hanem magát Sarkozyt terhelték, ezért az UMP nem léphetett volna fel az ügyben.

A politikai életbe 2014 novemberében visszatért Sarkozy végül személyes vagyonából decemberben visszatérített több mint 360 ezer eurót, de az ügyészségi vizsgálat ennek ellenére folytatódik az UMP-nél.

A túlfizetési üggyel párhuzamosan a kampány állítólagos hamis számlái ügyében is eljárás folyik. Ezért vették őrizetbe szerda reggel többek között Eric Cesarit, a párt volt igazgatóját, akinek beceneve "Sarkozy szeme" és Fabienne Liadze volt pénzügyi igazgatót.

Ebben az ügyben 2014 márciusban kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóleleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Rendőrségi források szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbáltak meg ily módon eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket számlázott ki az UMP-nek, amelyeket nem is rendezett meg. Ebben az ügyben eddig hét ember ellen indult eljárás, köztük hárman az UMP volt vezetőségi tagjai.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×