Az amerikai védelmi minisztérium közölte, hogy vizsgálja az ügyet. Egy meg nem nevezett tisztségviselő azt mondta: egyelőre nem tudják megerősíteni az IÁ információinak helyességét, de utánanéznek annak. Hozzátette: az amerikai fegyveres erők tagjaira mindig és mindenütt érvényes, hogy óvatosnak kell lenniük biztonságuk érdekében.
Az internetre feltett névsorról az IÁ azt állítja, hogy a szervezet úgynevezett hackerrészlege szerezte meg több amerikai katonai szerver, adatbázis és email feltörésével.
A The New York Times című amerikai lap szerint nem valószínű, hogy a dzsihadisták amerikai kormányzati szerverekről szerezték az adatokat. A lap idéz egy védelmi minisztériumi tisztségviselőt, aki szerint a nevek és a hozzájuk tartozó adatok többségét nyilvános adatbázisokból, lakcímnyilvántartásokból, internetes közösségi oldalakról írhatták ki. Úgy tűnik, olyan katonák neve szerepel az IÁ listájában, akik szerepeltek valamilyen, az IÁ elleni légicsapásokról szóló hírekben a médiában.
Philip Breedlove, a NATO európai erőinek főparancsnoka vasárnap a Német Marshall Alap (German Marshall Fund, GMF) nevű, transzatlanti kapcsolatokkal foglalkozó, amerikai székhelyű intézmény brüsszeli fórumán azt mondta, a dzsihadisták tette a harcmezőn "nyomás alá került kalifátus" elterelő hadműveletének a része.
"Miért is várnánk ennél kevesebbet vagy mást?" - tette fel a kérdést Breedlove. "Ez csupán szenzációhajhászás. Az utóbbi hónapokban láttuk, hogy minden alkalommal, amikor (a szélsőségesek) a harctéren vereséget szenvedtek el, vagy nyomás alá kerültek, hasonló trükkhöz folyamodtak" - mondta.
Az amerikai tengerészgyalogság főparancsnoksága pedig vasárnap "óvatosságra" intette a haderőnem katonáit. Mint hangsúlyozta, az összes tengerészgyalogosnak, s családtagjaiknak is ellenőrizniük kell internetes profiljukat, hogy abban minél kevesebb személyes adat szerepeljen.





