Infostart.hu
eur:
364.89
usd:
327.08
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa

A román ügyészség vádat emelt a Markó Attilát érintő kárpótlási ügyben

Vádat emelt a román korrupcióellenes ügyészség tíz ember ellen abban a kárpótlási ügyben, amely Markó Attilát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjét is érinti. A törvényhozó ügyét elkülönítették, és folytatódik ellene a vizsgálat.

Az ügyészség hétfői közleménye szerint a 11 tagú restitúciós bizottság 10 tagja ellen emeltek vádat. Markó Attila esetében elkülönített aktában folytatják a vizsgálatokat, ugyanis a politikust a vádhatóság nem tudta beidézni. A közlemény megállapítja, hogy emiatt nem teljesültek maradéktalanul a perrendtartási szabályok.

Markó Attilát rendkívül súlyos következményekkel járó hivatali visszaéléssel gyanúsítják amiatt, hogy az ügyészek szerint a restitúciós bizottság a reális piaci értékhez képest jócskán túlértékelt telek alapján ítélt meg kárpótlást egy üzletembernek.

A tíz vádlott között van többek között az előzetes letartóztatásban lévő Alina Bica, a román szervezett bűnözés ellenes ügyészség volt főügyésze. Bica 2011-ben, a vitatott kárpótlás megítélésekor az igazságügyi minisztérium államtitkáraként volt tagja a testületnek.

A vádhatóság azt állítja, hogy a restitúciós bizottság tagjai már a 2011. február 24-i ülésükön tudomást szereztek arról, hogy a több mint 13 hektáros telek túl van értékelve. Szerintük ezt igazolja, hogy a következő ülésre beidézték a becslést végző cég képviselőjét, valamint jelentést kértek az akta történetéről. A kárpótlás megítélését a március 15-i ülésükön hozták meg a bizottság tagjai.

Markó Attila azt állítja, hogy ezen az ülésen nem vett részt, és ennek igazolásaként pénteken fényképeket tett közzé egy közösségi oldalon az ülés jegyzőkönyvéről, amelyen nem szerepel neve mellett az aláírása. Az RMDSZ képviselője ártatlannak vallja magát. A román parlament december elején hagyta jóvá az ügyészségnek az őrizetbe vételére vonatkozó kérését, majd beidézték a vádhatóságra, az RMDSZ képviselője azonban nem jelent meg, mert Magyarországra utazott a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumára.

Markó Attilát három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületének visszaszolgáltatása ügyében. A bírósági ítélet szerint a kommunizmus idején elkobzott épület visszakerült önkormányzati tulajdonba az Erdélyi Református Egyházkerületéből, amit a romániai magyar politikai pártok egyhangúan "újraállamosítási" kísérletnek tekintenek.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×