Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tízezrek tüntettek a megszorítások ellen Görögországban

Több tízezren tüntettek Görögország két legnagyobb városában a kormány megszorító intézkedései ellen hétfőn, egy véresen levert korábbi diákmegmozdulás 41. évfordulóján.

A Reuters brit hírügynökség tájékoztatása szerint negyvenezer diák, munkás és nyugdíjas vonult fel a görög fővárosban. A demonstráció résztvevői vörös zászlókat lengettek és azt skandálták, hogy "IMF, EU kifelé!".

"Ez a politika katasztrofális következményekkel jár. Azonnali választásokat akarunk" - mondta az egyik tiltakozó utalva az athéni kormány által életbe léptetett megszorító intézkedésekre.

A felvonulás végeztével számos tüntető kövekkel és üvegekkel kezdte dobálni a helyszínre vezényelt rendőröket, a tömeg feloszlatására a rendfenntartók könnygázt és vízágyút vetettek be. Az eddigi információk szerint az összecsapásoknak nincsenek sebesültjei és nem is vettek senkit őrizetbe.

A rendezvényt hétezer rendőr biztosította, a városközpontot pedig lezárták a felvonulás idejére.

Ezzel párhuzamosan a második legnagyobb görög városnak számító Szalonikiben is hasonló demonstrációt tartottak, ott nagyjából 14 ezren vonultak a helyi amerikai konzulátus elé. A helyi média beszámolói szerint a megmozdulás békésen zajlott.

Negyvenegy évvel ezelőtt, 1973. november 17-én diáklázadás robbant ki a katonai diktatúra (1967-1974) ellen, a megmozdulást azonban leverték. Az évfordulón rendszeresek az Egyesült Államok elleni tüntetések, mert sokan azt tartják, hogy Washington támogatta az ezredesek diktatúráját. A felvonulások gyakran adtak alkalmat az éppen hatalmon lévő görög kormány politikájával szembeni tiltakozásra is.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×