Három óra ötven percre tervezték Ferenc pápa tartózkodását Strasbourgban, ahol november 25-én a katolikus egyházfő az Európai Parlament képviselői és az Európa Tanács tagjai előtt is beszédet mond. Ferenc pápa mindkétszer olasz nyelven szólal fel. Ez lesz az eddigi legrövidebb pápai látogatás külföldön - hangsúlyozta Lombardi atya a Ferenc pápa két következő útjáról tartott vatikáni sajtótájékoztatón.
A szentszéki szóvivő hozzátette: vannak, akik fenntartással fogadják egy egyházi vezető jelenlétét az európai intézmények székhelyén, de Ferenc pápát éppen Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke hívta meg Strasbourgba. Ferenc pápa találkozik Herman van Rompuy-jal az Európai Tanács elnökével, Jean-Claude Junckerrel az Európai Bizottság elnökével, valamint Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel is, aki az EU soros elnökeként várja a pápát Strasbourgban. Az első pápa, aki az Európai Parlamentbe látogatott, II. János Pál volt 1988-ban.
Ami Ferenc pápa november 28. és 30. közötti törökországi látogatását illeti, Federico Lombardi elmondta, hogy az egyházfő az isztambuli Kék Mecsetbe is elmegy, ahol "szavak és gesztusok" nélküli imát mond majd. A hivatalos program szerint Ferenc pápa nem keresi fel a törökországi menekülttáborokat, de nem kizárt, hogy találkozik szíriai és kurd menekültekkel - fogalmazott a szentszéki szóvivő.
Lombardi atya tárgytalannak nevezte a Recep Tayyip Erdogan török elnök által épített luxuspalota körüli vitákat. Kijelentette, hogy a török elnök túlzottan költséges rezidenciájának nincsen köze a pápai látogatáshoz. Ferenc pápa ott találkozik a török elnökkel, ahova az egyházfőt a török fél meghívja - mondta a szentszéki szóvivő. Nem közölt részleteket a pápai látogatás alatti biztonsági készültségről sem. Lombardi csak annyit mondott: mindenki emlékezhet arra, hogy XVI. Benedek 2007-es törökországi látogatásán "mennyire impozánsak voltak a biztonsági intézkedések".





