Infostart.hu
eur:
362.84
usd:
313.28
bux:
150574.33
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Nobel-díj - John O'Keefe otthon "bujkál"

A fellegekben jár a boldogságtól John O'Keefe, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, aki a hétfői bejelentést követően megjegyezte, egyelőre otthon "bujkál", és az elismerés honlapjának szerkesztőin kívül egyelőre csak az egyetemi munkatársaival vette fel a kapcsolatot.

Az amerikai-brit kutató, aki két egykori tanítványával, a norvég May-Britt Moserrel és férjével, Edvard Moserrel megosztva veheti át az orvosi-élettani Nobel-díjat, fantasztikusnak nevezte a kitüntetés hírét. Mint mondta, hatalmas megtiszteltetés ez számára, hiszen a legrangosabb tudományos elismerésben részesül. A hír otthon érte, épp dolgozott.

Beszélt arról, hogy jól ismeri a Moser házaspárt, még diákként foglalkozott velük, amikor posztdoktori képzésük keretében tanulmányokat folytattak Londonban, ahol ő tanít. Megjegyezte, már akkor sejteni lehetett, hogy sokra viszik majd.

A három tudós az agykutatás, azon belül is az agy helymeghatározó rendszerének - "belső GPS-ének" - felfedezéséért részesül a Nobel-díjban. E rendszer segítségével képes az ember tájékozódni a térben.

John O'Keefe 1971-ben fedezte fel a helymeghatározó rendszer első komponensét, az úgynevezett térsejteket, amelyek feladata a környezet feltérképezése. Azóta 43 év telt el, amivel kapcsolatban a kutató megjegyezte, hogy híres a türelméről. Visszaemlékezve úgy fogalmazott, hogy akkoriban sokan szkeptikusan vélekedtek kutatásairól, de voltak néhányan, akik felismerték azok jelentőségeit, ma pedig "virágzó terület". Mint mondta, a díj legalább annyira a területé, mint amennyire azoké, akik kapják.

A Nobel-díj hírének hallatán támadt nagy érdeklődésre utalva viccelődve megjegyezte, egyelőre otthon "bujkál", csak munkatársaival beszélt telefonon, hogy megszervezzenek egy sajtótájékoztatót.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült
frissülő cikk

Vitézy Dávid: itt a véghajrá az EU-pénzek ügyében, a projektek fele már teljesült

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tartja a kormányzati tájékoztatót, mivel Magyar Péter miniszterelnök Pakson van. Mind a 124 mérföldkövet teljesíti Magyarország. Szélerőműves pályázat indul, kijelölték, hova lehet ilyeneket építeni. Elveszi a kormány az MKIF-től az egyik autópálya-szakasz üzemeltetését. Felfüggesztették számos kiemelt beruházás engedélyét.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el. Drámai helyszíni beszámoló.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×