Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
313.33
bux:
150269.27
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Privatizálják a szerb hírügynökséget

Közzétette a szerb állami hírügynökség, valamint tíz másik tömegtájékoztatási eszköz privatizálásáról szóló felhívást a szerb privatizációs ügynökség pénteken.

A nyilvános felhívás egy hónap múlva, november 3-án zárul, a médiaprivatizáció határideje pedig 2015. július 1-je.

A privatizációs ügynökség korábban 502 állami vállalat privatizációját hirdette meg, a cégek közül 73 tájékoztatással, médiával kapcsolatos tevékenységet folytatott. A korábbihoz hasonlóan a mostani felhívásban is főleg helyi jellegű médiumok szerepelnek, de a Tanjug szerb hírügynökséget is eladásra kínálják az új tájékoztatási törvénycsomaggal összhangban.

A szerb parlament augusztusban fogadta el az említett csomagot, amelynek az volt a célja, hogy a szerb gyakorlatot és jogot az unióssal összehangolja. Ennek értelmében privatizálják a tömegtájékoztatási eszközöket, kivéve a közszolgálati médiát és a nemzeti tanácsok tulajdonában lévő sajtótermékeket.

A jogszabályok szerint minden állami, tartományi és önkormányzati tulajdonban lévő sajtóorgánumot magánkézbe kell adni legkésőbb 2015. július 1-ig. Amennyiben egy adott sajtótermékre nem találnak vevőt, a részvényeket felajánlják a dolgozóknak, de ha ők ezt elutasítják, akkor a médium megszűnik, és törlik a nyilvántartásból - áll a privatizációs ügynökség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Mi lesz az afrikai sertéspestisből Baranyában, Somogyban? – Pláne, ha újra itt a lépfene!

Nemes Imre országos főállatorvos részletesen válaszolt az InfoRádió kérdéseire péntek reggel. Fontos tudni, hogy a sertéspestis által érintett állományt azonnal leölték, a lépfene pedig már 80-100 évig is a helyén marad és fertőzhet akár embert is, de állományról állományra nem terjed, a járvány is kizárható, hiába vannak minden évben esetek. Vakcina is van.

„Isten kezében vagyunk” – magyar idegenvezető a horvátországi erdőtűz közvetlen közeléből

Az ország történetének legsúlyosabb erdőtüze pusztít Horvátországban. A térségből ezer helyi lakost és turistát menekítettek ki, köztük 58 magyart, 36 ember megsérült, heten életveszélyes állapotban vannak. 45 magyart egy sportcsarnokban helyeztek el.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×