Infostart.hu
eur:
363.07
usd:
314.21
bux:
150085.09
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Azeri politikus kapja idén a Václav Havel-díjat

Anar Mammadli azerbajdzsáni ellenzéki politikusnak ítélte oda ebben az évben az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése a Václav Havel Emberi Jogi díjat.

A 2013 tavaszán alapított díjat évente adományozzák olyan személyeknek, illetve civil szervezeteknek, akik, illetve amelyek rendkívüli mértékben hozzájárultak az emberi jogok védelméhez.

A 60 ezer euró pénzjutalommal járó elismerést a politikai tevékenységéért Azerbajdzsánban fegyházbüntetését töltő Mammadli helyett apja, Aszaf Mammadov vette át hétfőn a strasbourgi Európa Palotában az ET parlamenti közgyűlése őszi ülésszakának megnyitóján.

Anar Mammadli a demokratikus intézmények, valamint a polgári és politikai jogok erősítésének elkötelezett híve, országa helyzetével kapcsolatos értékes tapasztalataival, szakértelmével hosszú ideje együttműködő partnere az Európa Tanács különböző testületeinek, illetve az emberi jogi biztos hivatalának - jelentette ki a díj átadásakor Anne Brasseur parlamenti közgyűlési elnök, aki egyben a díjat odaítélő bizottság vezetője.

Mammadli alapította és megalapítása óta vezeti Azerbajdzsánban a választások tisztaságát felügyelő Választásellenőrző és Demokrácia Központ elnevezésű testületet, amely létrejötte óta rendszeresen figyelemmel kíséri az országban tartott választásokat, programokat és felvilágosító kampányokat szervez a potenciális szavazók számára, jelentéseket készít a voksolás lebonyolításáról. Fennállása óta a központ összesen 13 szavazás lefolytatásának ellenőrzésében vett részt. Az azeri hatóságok 2013-ban "hatalommal való visszaélés" és egyéb vádak alapján őrizetbe vették, majd idén májusban öt és fél év börtönbüntetésre ítélték Mammadlit.

Jelenleg egyébként - május óta, fél évig - Azerbajdzsán látja el az Európa Tanács elnöki feladatait, és az e heti strasbourgi parlamenti közgyűlési ülésszak csütörtöki ülésnapján az azeri külügyminiszter lesz az egyik szónok.

Tavaly egy fehérorosz bebörtönzött ellenzékinek, emberi jogi aktivistának, Alesz Bjaljatszkinak ítélte oda az Európa Tanács parlamenti közgyűlése az első alkalommal kiosztott Václav Havel-díjat.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×