Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
315.15
bux:
0
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Egyre több a találgatás az észak-koreai vezető betegségéről

Egyre több a találgatás az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Un megromlott egészségi állapotáról. A dél-koreai média szerint betegséget valószínűsít az is, hogy Kim nem jelent meg csütörtökön országa parlamenti ülésén, amelyről eddig sohasem hiányzott.

Az észak-koreai állami televízió csütörtökön közvetítette a Nyugat által csak látszatparlamentnek tartott legfőbb népi gyűlés tanácskozásának egy részét, és a felvételen Kim helyett csak üres széke volt látható.

A kelet-ázsiai ország törvényhozása évente általában egyszer vagy kétszer ül össze, ilyenkor a kormánypárt átfogó döntéseit ratifikálja. Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il halála után 2011 decemberében örökölte meg a hatalmat, és azóta egyszer sem mulasztotta el a gyűlést.

A fiatal vezető már három hete, szeptember 3-a óta nem jelent meg a médiában. Egy július elején készült videofelvétel tanúsága szerint Kim sántikálva lépdelt a nagyapja, Kim Ir Szen halálának huszadik évfordulója alkalmából, július 8-án rendezett hatalmas ceremónián, és szeptember elején is húzta a lábát.

Phenjan hallgat az észak-koreai vezető esetleges betegségéről. Az észak-koreai média csütörtökön arról adott hírt, hogy a legfőbb népi gyűlés elfogadta az utóbbi időben a vezető bizalmasának számító Hvang Pjong Szo kinevezését az ország legfontosabb döntéshozó testülete, a nemzetvédelmi bizottság elnökhelyettesi tisztségére. Az elnöki szék - természetesen - Kimé.

Címlapról ajánljuk

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Mi várható ma a tőzsdéken?

Mi várható ma a tőzsdéken?

Csütörtökön nagyobb emelkedést láthattunk Amerikában, különösen a chipgyártó cégek esetében: nagyot ment a Micron és a Sandisk is. Ezt követően ma reggel Ázsiában többnyire az emelkedésé a főszerep, és Európában is jó hangulatú kereskedésre van kilátás.  Ami a gazdasági eseményeket illeti, ezúttal is az amerikai adatok hozhatnak nagyobb elmozdulásokat: délután érkezik a júliusi kiskereskedelmi forgalom, majd a Michigani Egyetem augusztusi fogyasztói hangulatindexe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×