Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újabb légicsapások érték az Iszlám Állam ellenőrizte területet

Újabb légicsapások értek a szerdára virradó éjjel olyan szíriai területet a török határ közelében, amely az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita terrorszervezet ellenőrzése alatt áll - közölte szerdán az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).

Rámi Abder-Rahmán, a londoni székhelyű emigráns civil szervezet vezetője szerint a Kobáni (más néven Ain-el-Arab) városától nyugatra és délre fekvő területet támadó harci gépek Törökország felől érkeztek, és nem szíriaiak voltak.

"Éjfél előtt és után Törökország felől jövő gépek több csapást mértek Kobánitól mintegy 35 kilométerrel nyugatra és délre az IÁ állásaira és utánpótlási útvonalaira" - mondta az igazgató.

Az IÁ a múlt héten offenzívát indított a túlnyomórészt kurdok lakta Kobáni ellen, és eddig már több mint 130 ezer kurdot késztetett menekülésre. Az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció erői kedden légi támadásokat kezdtek az Iszlám Állam szíriai állásai ellen, és az OSDH adatai szerint legalább 120 dzsihadista vesztette életét e légicsapásokban, továbbá tüzérségi támadásokban.

William Mayville altábornagy, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden elmondta, hogy az aznapi csapások "második és harmadik hullámában" részt vett Szaúd-Arábia, Jordánia, Bahrein és az Egyesült Arab Emírségek is. A légi támogatás mellett az arab országok között volt olyan, amely maga is végrehajtott légi csapásokat, de azt nem közölte a szóvivő, hogy melyik állam volt ez.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×