Infostart.hu
eur:
363.26
usd:
314.93
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Hivatalossá vált az arámi nemzetiség Izraelben

Gideón Szaár izraeli belügyminiszter elrendelte, hogy ezentúl az arámi nemzetiség is bejegyeztethető legyen az izraeli hivatalos nyilvántartásokban - írta a Jiszráél Hajóm (Izrael Ma) című újság szerdán.

A magukat a kétezer évvel ezelőtti arámiak utódainak tekintő izraeli keresztények az arámi nemzetiséget is választhatják önmeghatározásuknál és a belügyminisztérium lakossági nyilvántartásaiban az eddigi arab helyett.

A bevándorlási és lakosság-nyilvántartó hivatal igazgatójának rendelkezése szerint "az arámi nemzetiség létezése nyilvánvaló, fennállnak a szükséges feltételek, a közös történelem, vallás, kultúra, eredet és nyelv", így ezentúl ezt a nemzetiséget kell megjelölni a magukat arámiaknak valló keresztényeknél.

Sádi Halul, az arámi keresztények szövetségének elnöke, aki mellesleg tartalékos őrnagy az izraeli hadseregben, úgy nyilatkozott a Jiszráél Hajómnak, hogy "ez történelmi döntés és fordulat az izraeli keresztények és zsidók kapcsolatában. Ezzel kihúzzák a kártyát az antiszemiták kezéből, akik becsmérlik a zsidó népet és Izraelt. Azt bizonyítja, hogy Izrael védi polgárait és a benne élő kisebbségek identitását, eltérően az összes környező arab államtól".

Az arámi bejegyzés ügyét képviselő Gavriel Nadaf atya, a keresztények katonai szolgálatát szorgalmazó fórum vezetője is üdvözölte a változást és kijelentette, hogy "ez egy bátor belügyminiszteri döntés, amely azt jelenti, hogy az Izraelben élő 133 ezer keresztény közül a keleti egyházak tagjai mostantól aráminak jegyeztethetik be magukat".

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×