Infostart.hu
eur:
363.25
usd:
315.09
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

A nemzetközi bíróság ítélete ellenére Japán újra vadászik bálnára

Japán hajók újra bálnára vadásznak: négy kis hajó indult Hokkaido, az északi sziget partjairól, hogy csukabálnákat ejtsen a Csendes-óceánon. A Hágai Nemzetközi Bíróság márciusban azt az ítéletet hozta, hogy Japánnak be kell fejezne a bálnavadászatot.

A Kusiróból vasárnap kihajózott flotta hivatalosan azt tervezi, hogy október végéig 51 bálnát fog ki, hogy gyomruk tartalmát megvizsgálják. A gyomortartalomból azt szeretnék megtudni, hogy a tengeri emlősök hogyan befolyásolják a parti halászatot. A bálnahúst ezután élelemként adják el.

Ez az első alkalom, hogy Kusiróból bálnavadászhajók indultak azóta, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróság márciusi ítélete felszólította Japánt: hagyjon fel az állítólag kutatási céllal folytatott bálnavadászattal. A bíró azt mondta: az eddigi kutatási programoknak semmilyen tudományos célja nem volt.

A Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) 1986-ban jelentette be a cetek kereskedelmi célú elejtésének moratóriumát, Hága szerint a "kutatás" valójában ennek a moratóriumnak a kijátszása.

Japán szeptember elején azt is bejelentette, azt tervezik, hogy jövőre a Déli-sarki óceánon is újrakezdik a bálnavadászatot.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×