Infostart.hu
eur:
363.97
usd:
315.45
bux:
149605.07
2026. augusztus 12. szerda Klára

Ukrajnáért és a válság áldozataiért imádkozott Ferenc pápa

Ukrajnáért és a kelet-európai országot sújtó konfliktus áldozataiért imádkozott vasárnap Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő a vatikáni Szent Péter téren összegyűlt több tízezer hívő előtt sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a feszültség és a konfliktus nem akar véget érni Ukrajnában. Ez a helyzet annyi sok szenvedést okoz a civil lakosságnak - hangsúlyozta Ferenc pápa az úrangyala imádságot követően. Elmondta, hogy levelet kapott egy ukrán püspöktől, aki beszámolt neki "minderről a fájdalomról". Az egyházfő arra kérte a híveket, hogy ők is imádkozzanak a vasárnap a függetlenség napját ünneplő Ukrajnáért és az áldozatokért.

Az Ázsiából a hét elején visszatért Ferenc pápa a vasárnapi evangéliumi olvasmányra hivatkozva elmondta, hogy minden megkeresztelt katolikusnak fel kell ajánlania a saját hitét Jézusnak, aki ezáltal tudja folytatni egyháza építését a világ minden részén. Hozzátette: "Ha az Úr hitet talál szívünkben, még ha nem is tökéleteset, de valódit, akkor közösségének élő építőköveit látja bennünk."

Címlapról ajánljuk
Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrán aggodalmak: a vártnál gyorsabban fejlesztik az „orosz Starlinket”

Ukrajnában aggodalmat keltett, hogy Oroszország a vártnál gyorsabban fejleszti saját műholdas internet-hálózatát. Kijevnek sikerült elérnie, hogy az oroszokat letiltsák a Starlink-rendszerről. Ők viszont saját műholdas hálójukat jövőre hússzorosára bővíthetik, segítve a drón-hadviselést és a harctéri kommunikációt.

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×