Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
315.89
bux:
149778.81
2026. augusztus 12. szerda Klára

Rekordmélységben a kormányfő és az elnök népszerűsége Franciaországban

Rekordmélységbe, mindössze 36 százalékra süllyedt Manuel Valls francia kormányfő támogatottsága augusztusban, Francois Hollande államfő pedig továbbra is az utóbbi fél évszázad legnépszerűtlenebb elnökének számít az országban - derült ki egy felmérésből vasárnap, miközben a kormány több tagja is bírálta a német vezetés irányvonalát követő megszorító intézkedéseket.

Az Ifop közvélemény-kutató intézet felmérésének eredményét a Le Journal du Dimanche című - vasárnaponként megjelenő - hetilap közölte. Eszerint Valls népszerűsége az utóbbi három hónapban összesen húsz - augusztusban kilenc, júliusban hat, júniusban pedig öt - százalékponttal esett vissza. A jelentések nem térnek ki arra, hogy hány ember körében végezték a felmérést, sem arra, hogy mekkora annak hibahatára.

Az 52 éves, katalán származású Vallst a belügyminiszteri posztról "léptették elő" miniszterelnökké márciusban, miután a kormányzó szocialisták súlyos vereséget szenvedtek a helyhatósági választásokon. Korábban Valls számított a legnépszerűbb politikusnak Franciaországban, a vállalatok adóterheinek csökkentését célzó gazdaságpolitikája azonban azóta sok baloldali szavazót elidegenített - írta a Reuters hírügynökség.

Francois Hollande támogatottsága a júliusi 18-ról 17 százalékra csökkent, ezzel továbbra is ő számít az 1958-ban létrejött ötödik francia köztársaság legnépszerűtlenebb államfőjének.

Benoit Hamon oktatási és Arnaud Montebourg gazdasági miniszter a hétvégén a kormány által elfogadott megszorító intézkedéseket bírálta, és arra szólított fel, hogy a Németország által szorgalmazott költségvetési fegyelem helyett inkább a fogyasztást és a beruházásokat támogassák. Montebourg azt is kijelentette, hogy Párizsnak hangosabban kellene bírálnia Németországot, Hamon pedig azt mondta, hogy Németország inkább gondolkodik saját érdekeiben, mint Európáéiban.

Hollande néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy a szegényebb háztartások terheinek csökkentése érdekében fel fogják gyorsítani a szociális és az adóreformokat, de ennek ellenére nem hagynak fel a vállalatoknak kedvező gazdaságpolitikával.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×