Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Külföldre szökött a korábbi salvadori elnök

Külföldre szökött a kormány gyanúja szerint Salvador korábbi elnöke, Francisco Flores Pérez, akit hazájában egyebek között sikkasztással vádolnak - közölte kedden Ricardo Perdomo közbiztonsági miniszter.

Elmondta, hogy információik szerint a volt államfő Panamába utazott, ahová engedély nélkül lépett be. Nem ismertette viszont, hogy értesüléseik milyen forrásból származnak.

A konzervatív Flores Pérez 1994 és 2004 között volt hatalmon Salvadorban. Azzal vádolják, hogy elnöksége alatt 5,3 millió dollárnyi állami pénzt elsikkasztott, további tízmillió dollárnyit pedig szabálytalan módon kezelt. Flores korábban tagadta a vádakat, és azt hangoztatta, hogy a pénzt előre megtervezett és bejelentett állami beruházásokra fordították.

A volt elnök év elején egyszer már megpróbált külföldre szökni, akkor a guatemalai határon tartóztatták fel.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×