eur:
396.36
usd:
370.72
bux:
70378.92
2024. június 23. vasárnap Zoltán

Több halott egy szibériai lőszerraktár-robbanásban

Tíz halálos áldozata és huszonöt sérültje van egy szibériai lőszerraktárban történt robbanássorozatnak - jelentette szerdán az orosz média helyi közigazgatási vezetőkre hivatkozva.

A mintegy húsz, egymást követő robbanás kedden történt a Bajkálon túli területen, Karimszkoje város közelében. A környéken napok óta erdőtüzek tombolnak, a lőszerraktárra is az erdőkből terjedt át a tűz az erős szél miatt.

A halálos áldozatok egy része katona volt, a többiek a létesítmény civil alkalmazottai. Huszonöten sérültek meg, közülük tizenegyet kórházban ápolnak. A lőszerraktár területén lévő tűzfészkeket szerdára elfojtották.

Kedden mintegy kétezer lakost evakuáltak a környékbeli falvakból, köztük mintegy hétszáz gyermeket, és a több kilométeres körzetben szerteszét repülő repeszdarabok miatt egy időre leállították a forgalmat az oroszországi transzszibériai vasútvonal Bajkálon túli szakaszán.

Denisz Kurocskin államügyész közölte, hogy az ügyben büntetőeljárást indítottak szolgálati kötelezettség megszegésének gyanújával. Szergej Sojgu védelmi miniszter különbizottságot küldött a Bajkálon túli területekre, hogy ellenőrizze a katonai objektumok alapvető biztonsági előírásainak betartását.

Oroszország Bajkálon túli területén, az irkutszki régióban nagy erdőtüzek tombolnak. Az Irkutszktól északra lévő Cseremhovo faluban kedden 18 ház égett le teljesen, 64 ember maradt fedél nélkül. Az óránkénti 120 kilométeres sebességű szél miatt lehetetlen volt az oltás. A szibériai régió déli részén továbbra is orkánerejű szél nehezíti az erdőtüzek megfékezését.

Igor Konasenkov, az orosz védelmi tárca szóvivője elmondta, hogy annak a Keleti Katonai Körzetben lévő műszaki bázisnak a személyzete is segített kedden napközben a közeli erdőtűz oltásában, amelyben a lőszerek később felrobbantak. A tűzfészket lokalizálták ugyan, de az est beálltával a szél megfordult, és a lángok elérték a katonai bázist.

Címlapról ajánljuk
Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraljunk úgy, mintha otthon maradtunk volna

Nyaraláskor nemcsak az elvitt, hanem az otthon hagyott értékeinkre is fontos vigyázni – hívta fel a figyelmet az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.24. hétfő, 18:00
Kiss J. László
a Budapesti Corvinus Egyetem tanár
A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország,  csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

A háború eleje óta nem látott lépésre kényszerült Oroszország, csúnyán kicselezhette Washington Kijevet – Háborús híreink szombaton

Pénteken Vlagyimir Putyin orosz elnök elmondta, hogy Oroszország készen áll az eurázsiai biztonság kiépítéséről szóló elképzelések széles körű, globális megvitatására, mások mellett NATO-tagállamokkal is. Eközben az Európai Unió országai megállapodtak az Oroszországgal szembeni 14. szankciócsomagról, a hírek szerint pedig több szövetségesnél is kicsaphatja a biztosítékot, hogy Ukrajna alkalmazhatja az amerikai gyártmányú Patriot légvédelmi rakétarendszereket, hiszen mostantól nemcsak az orosz rakétatámadások ellen, hanem az országot célba vevő ellenséges repülőgépek megsemmisítésére is használhatják. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×