Infostart.hu
eur:
365.82
usd:
321.53
bux:
152002.25
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Ezért tiltották be a denevérevést Guineában

Betiltották a denevér árusítását és fogyasztását, hogy megállítsák a halálos ebolavírus terjedését Guineában - jelentette be az ország egészségügyi minisztere csütörtökön.

Rene Lamah elmondta: a helyi csemegének számító denevért vélik az ország déli részén kitört ebolajárvány fő forrásának. A kórokozó 62 ember halálát okozta az országban, és a szomszédos Libériából és Sierra Leonéből is jelentettek gyanús eseteket - tudósított a BBC hírportálja.

Az ebola nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvaadási képessége, fellép az elvérzés veszélye és a betegség végzetessé válik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a fertőzöttek 25-90 százaléka hal bele a betegségbe attól függően, hogy a vírus melyik változatával került kapcsolatba. A tünetek egyebek között hányás, hasmenés, külső és belső vérzés.

A nyugat-afrikai országban a denevért gyakran fűszeres levesben főzik, a levest falusi boltok árulják, ahová a helyiek inni is járnak. A repülő emlőst másképp is elkészítik: tűz fölött szárítják.

Nyugat- és Közép-Afrika egyes denevérfajairól úgy vélik, az ebola természetes hordozói, bár a betegség semmiféle tünete sem jelentkezik rajtuk.

Az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi jótékonysági szervezet két karantént állított fel Guinea déli részén, hogy a járvány terjedését megakadályozza. A helyi hatóságok az egészségügyi világszervezettől (WHO) kapnak segítséget, üzeneteikkel az ország tévécsatornáin igyekeznek megnyugtatni az embereket.

A WHO szerint ebolafertőzés elsősorban Közép- és Nyugat-Afrikában, a trópusi esőerdők közelében, városoktól távol fekvő falvaiban fordul elő.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Tálas Péter: tulajdonképpen eddig Irán az olajválság nyertese

Bár hivatalosan nincs zár alatt a világ energiaellátásának legkritikusabb tengeri útvonala, a tankerhajók mégis félve használják a Hormuzi-szorost. Mindezek ellenére Szaúd-Arábia olajexportja nem csökkent. Vagyis a hónapok óta tartó krízisnek vannak gazdasági és politikai haszonélvezői is. Az InfoRádió Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem intézetvezetőjét kérdezte.

Több ezer embert érinthet a vagyonosodási vizsgálat, itt vannak az első konkrétumok

Társadalmi egyeztetésre bocsátották a vagyonosodási vizsgálatról szóló törvény módosítását. A törvény célja annak biztosítása, hogy az országgyűlési képviselők, a miniszterek, az államtitkárok, a közigazgatási államtitkárok, miniszteri, miniszterelnöki és kormánybiztosok vagyongyarapodása összhangban álljon az adózott jövedelemmel.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Drágán jött le Európa az orosz energiáról: mutatjuk, kiknek fizetünk prémiumot

Bár az európai ipar és a lakosság energiafelhasználása érdemben nem nőtt, az EU energiatermék-importjának értéke ismét jelentősen emelkedett. Az Eurostat friss adatai szerint az orosz energiafüggőség mennyiségi leépítése nagyrészt sikeres volt, az új ellátási szerkezet azonban magasabb fajlagos költségekkel jár. Az egyes beszállítók érték- és volumenrészesedése alapján kiszámolt relatív árindex azt mutatja, hogy Európa több kulcsfontosságú energiahordozó esetében prémiumot fizet a stabilabb vagy alternatív ellátási forrásokért.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×