Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Ukrán válság - A Külügyminisztérium közleménye

Magyarország Külügyminisztériuma, megerősítve a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, közleményében mély aggodalmának ad hangot az ukrajnai helyzet eszkalálódásával összefüggésben.

"Ismételten leszögezzük, hogy elkötelezettek vagyunk a Magyarországgal szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, és a nemzetközi kötelezettségek, így az ENSZ Alapokmánya figyelmen kívül hagyásaként értékeljük az ország területi épségének megsértését.

Ezzel összefüggésben felhívjuk az Ukrajna státuszát szabályozó, 1994-ben elfogadott Budapesti Memorandum aláíróit a dokumentum első paragrafusában foglalt kötelezettségeik betartására, amely garantálja az ország határainak, területi integritásának és szuverenitásának sérthetetlenségét.

Emlékeztetünk arra, hogy a magyar Kormány az ukrajnai válság elmélyülése óta számos alkalommal, önállóan és a visegrádi partnereinkkel egyeztetett módon, V4 miniszterelnöki illetve külügyminiszteri nyilatkozatokban, önálló sajtóközleményekben, két-és többoldalú találkozók során, így legutóbb Martonyi János külügyminiszter 2014. március elsején véget ért, Kijevet, Donyecket és Kárpátalját érintő útja alkalmával, valamint a nemzetközi fórumok lehetőségét kihasználva következetesen képviselte az Ukrajna területi egységével kapcsolatban megfogalmazott álláspontját.

A jelenlegi feszült helyzetben hangsúlyosan aláhúzzuk, hogy a válság további elmélyülését és egy esetleges katonai összetűzést az érintett felek kizárólag békés eszközökkel, tárgyalás útján tudnak csak elkerülni, amint azt vállaltak a Budapesti Memorandum 7. paragrafusában is. Magyarország ehhez kész megadni mindenfajta közreműködést és felajánlja a segítségét.

A Magyar Külügyminisztérium felhívással fordul az ukrajnai válságban érintett valamennyi félhez annak érdekében, hogy tartózkodjanak az olyan provokatív lépésektől, amelyek a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethetnek, beleértve az Ukrajna területén élő etnikai és nyelvi kisebbségek - hangsúlyosan a Magyarország számára kiemelten fontos kárpátaljai magyar közösség - biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntéseket. A magyar Kormány mind kétoldalú érintkezései, mind a nemzetközi egyeztetések során, így az Európai Unió és a NATO illetékes fórumain a továbbiakban is hangot ad ezen aggályainak.

Ezzel összefüggésben a Külügyminisztérium sajnálatosnak tartja, és Ukrajna, valamint a térség biztonságát, továbbá a kárpátaljai magyar közösség helyzetét súlyosan veszélyeztető jelenségnek tekinti, hogy egyes magyarországi pártok az ukrajnai válságot partikuláris érdekeiket szolgáló partpolitikai célokra használják fel."

Címlapról ajánljuk

Vitorlázás, tanítás, munka a futballakadémián – Orbán Viktor a magánjellegű terveiről, vágyairól is beszélt egy nagyinterjúban

Egy hosszú interjút adott a Tusványoson a beszéde után Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt miniszterelnök, aki esetleges politikai visszavonulásáról („még nem jött el a pillanat”) is beszélt. Egyik tévedésének említette, hogy nem kezdte el időben a Fidesz fiatalítását, azt hitte, ezzel ráér 2030-ig.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen lesz időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választanak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaznak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×