eur:
388.53
usd:
360.7
bux:
68568.49
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Moszkva nem konzultál Kijevvel a barátsági szerződés alapján

Oroszország elutasítja Ukrajnának azt a felvetését, hogy Krímben kialakult válsághelyzetről konzultáljanak a két ország barátsági szerződése alapján - közölte pénteki nyilatkozatában az orosz külügyminisztérium.

Az új kijevi vezetés azt javasolta, hogy dél-ukrajnai Krími Autonóm Köztársaságban történt fejleményekkel összefüggésben haladéktalanul tartsanak kétoldalú konzultációt az 1997. évi orosz-ukrán barátsági, együttműködési és partnerségi szerződés 7. cikke alapján. Moszkva álláspontja szerint azonban a Krím félszigeti események az ukrán belpolitikai folyamatok eredményeként következtek be.

Moszkva cáfolta, hogy megsértette volna a csapatok mozgásáról szóló megállapodást a krími térségben. Az orosz külügyminisztérium közölte: a szevasztopoli bázisú orosz fekete-tengeri flotta páncélozott járműveinek mozgása a flotta ukrajnai körleteinek védelmével áll kapcsolatban, és a flottára vonatkozó orosz-ukrán megállapodásokkal teljes összhangban valósul meg.

Péntek este viszont orosz katonai szállító repülőgépek szálltak le a Krímben, és orosz páncélozott szállító harcjárművek kisebb oszlopa indult Szevasztopol irányából a terület fővárosa, Szimferopol felé - írta szemtanúkra hivatkozva az Ukrainszka Pravda című ukrán hírportál. Az értesülés szerint "már legalább" öt hatalmas Il-76-os gép ért földet a félszigeten, a Gvargyejszkij katonai repülőtér körzetében.

Vlagyimir Putyin az erőszak továbbterjedésének megakadályozására szólított fel az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban a német kancellárral, a brit kormányfővel, valamint az Európai Tanács elnökével folytatott telefonbeszélgetése során - tájékoztatott az orosz elnöki hivatal. A Kreml közlése szerint Putyin igen fontosnak tartotta a helyzet mielőbbi rendezését, és megállapodott a külföldi vezetőkkel, hogy ennek érdekében kapcsolatban maradnak egymással.

John Kerry amerikai külügyminiszter közben arra figyelmeztette orosz kollégáját, Szergej Lavrovot, hogy Oroszország ne mérgesítse el az ukrajnai helyzetet, s kérdéseket vetett fel a páncélozott járművek jelenlétéről. "Felvetettük a repülőterek, továbbá a páncélozott járművek és a (katonai) személyzet különböző helyeken való jelenlététének kérdését" - számolt be Kerry az orosz külügyminiszterrel folytatott telefonos eszmecseréjéről.

Közös nyilatkozatban állt ki pénteken Ukrajna területi egységének megtartása mellett a német, a francia és a lengyel külügyminiszter. Állásfoglalásukban rámutattak: az átmeneti kormánynak hatalmas kihívásokkal kell megbirkóznia, és csak a modernizációt szolgáló reformok, köztük a korrupció elleni fellépés révén javíthatnak az ukrán polgárok életfeltételein, ezt a munkát pedig a demokratikus értékekhez igazodva kell elvégezni.

Az Európai Bizottság a krími helyzetre reagálva minden felet felszólít, hogy tanúsítsanak maximális önmérsékletet, és minden eddiginél jobban tartsák tiszteletben Ukrajna területi integritását - közölte a brüsszeli testület szóvivője. Újságírói kérdésre a szóvivő úgy vélekedett, hogy Ukrajna és a Krím félsziget helyzetét nem lehet Grúziáéhoz és Dél-Oszétiáéhoz hasonlítani. "Minden ilyen párhuzam kockázatos és veszélyes" - mondta.

Arszenyij Jacenyuk új ukrán kormányfő szerint meg kell találni a módját annak, hogy a Krímben kialakult válsághelyzetet kizárólag politikai úton oldják meg. A kormányfő erről a visegrádi országok külügyi vezetőivel, köztük Martonyi János magyar külügyminiszterrel tartott találkozóján beszélt.

"Országunk súlyos és felelősségteljes időket él, de az új kormány ellenőrzése alatt tartja a helyzetet és minden tőle telhetőt megtesz, hogy megszüntesse a feszültséget az országban" - jelentette ki Jacenyuk a közlemény szerint.

A V4 külügyminiszterei kifejezték készségüket, hogy segítsenek az ukrán kormánynak az állam pénzügyi válságának a leküzdésében. A közlemény szerint a visegrádi országok külügyi vezetői aggodalmukat fejezték a Krím félszigeti események miatt. A visegrádi országok külügyi vezetői ígéretet kaptak az újonnan kinevezett ukrán kormányfőtől arra, hogy mihamarabb rendezik Ukrajnában a kisebbségi nyelvtörvény ügyét - közölte Martonyi János. A kijevi találkozó után a V4-es külügyi vezetők a keleti Donyeck városába utaztak tovább.

A Kijevből elmenekült Viktor Janukovics államfő a dél-oroszországi Rosztov-na-Donuban sajtóértekezleten kijelentette, hogy továbbra is ő Ukrajna elnöke. A politikus kiállt Ukrajna egysége mellett, s leszögezte, hogy az ellenzéki tüntetések és a krími feszültségek miatt nem kért, és nem készül katonai segítséget kérni senkitől. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Ukrajnában nacionalista, fasisztabarát erők ragadták kézbe a hatalmat, amelyek szerinte az ország népességének abszolút kisebbségét képviselik.

Janukovics közölte, hogy saját és hozzátartozói életét féltve távozott Ukrajnából. Azt állította, hogy "hazafias érzelmű" tisztek segítettek neki Oroszországba utazni, akik "teljesítették kötelességüket és megmentették az életét".

Viktor Janukovics "megdöntött ukrán elnök" maga szegte meg az ukrajnai erőszak megállításáról rendelkező február 21-i megállapodást - reagált a sajtótájékoztatóra a lengyel külügyminiszter.

"A hozzám eljutott információk alapján azt mondhatom, hogy Viktor Janukovics magát hibáztathatja, mert a megállapodás előirányozta, hogy a parlament 48 órán belül megszavazza a régi alkotmányhoz való visszatérést, ami meg is történt, ő pedig aláírja azt, ami viszont nem történt meg. Janukovics tehát megszegte a megállapodást" - mondta Radoslaw Sikorski.

Ausztria, Svájc és Liechtenstein is bejelentette, hogy befagyasztja volt ukrán vezetők bankszámláit, Svájcban emellett nyomozás indult Viktor Janukovics, valamint fia, Olekszandr ellen pénzmosás gyanújával.Leváltotta az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökét Olekszandr Turcsinov ideiglenes államfő egy pénteken kiadott elnöki rendeletben, Oleh Mahnyijkij főügyész pedig elrendelte tíz volt kormányzati, belbiztonsági és katonai vezető őrizetbe vételét tömeggyilkosság gyanújával.

A most leváltott Jurij Iljin tengernagyot február 19-én, a kijevi tüntetőkkel szembeni erőszak tetőfokán nevezte ki az azóta a parlament által posztjától megfosztott Viktor Janukovics exelnök.

Turcsinov Iljin utódjának péntek este Mihail Kucint nevezte ki, aki 2010-ben lett az ukrán védelmi miniszter helyettese.

Leváltását az elnöki hivatal honlapján kiadott közlemény nem indokolta, de egyes hírek szerint Iljin csütörtökön szívinfarktust kapott. A tengernagyot állítólag azért nevezte ki Janukovics másfél héttel ezelőtt, mert elődjéről úgy tartották, hogy nem volt az exelnök feltétlen híve.

Ezzel párhuzamosan a főügyészség honlapján kiadott közlemény szerint Oleh Mahnyijkij többek között Vitalij Zaharcsenko volt belügyminiszter, Olena Lukas volt igazságügy-miniszter, Viktor Psonka előző főügyész, valamint a szombaton a parlament által leváltott Viktor Janukovics exelnök hivatalát vezető Andrij Kljujev őrizetbe vételét is elrendelte.

Az illetőket a kijevi tüntetők elleni rendőri erőszakkal összefüggésben gyanúsítják. Az ukrán fővárosban a múlt héten legalább 88 ember vesztette életét a hatóságok és a demonstrálók közötti összecsapásokban.

Viktor Janukovics őrizetbe vételét már korábban elrendelték a kijevi hatóságok, és a főügyészség pénteken bejelentette, hogy kérni fogja a volt elnök kiadatását Oroszországtól, ahol állítólag tartózkodik.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×