Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Meghalt a legidősebb holokauszt-túlélő

Meghalt Londonban a világ minden bizonnyal legidősebb holokauszt-túlélője, a 110 éves Alice Herz-Sommer, aki két évig volt a theresienstadti (terezíni) koncentrációs tábor foglya, később pedig zongoristaként és a jeruzsálemi konzervatórium zenetanáraként lett elismert.

Alice Herz-Sommer 1903-ban született Prágában, életének utolsó csaknem három étvizedét Londonban töltötte, ahová az után költözött, hogy 1986-ban visszavonult a tanítástól Jeruzsálemben - írta a BBC hírportálja.

Életéről filmet is forgattak, az alkotás szerepel a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó Oscar-díj idei jelöltjei között. "Mindannyian azt hittük, hogy sosem fog meghalni" - mondta Frederic Bohbot, a The Lady in Number 6: Music Saved My Life című film producere.

"Zsidó vagyok, de Beethoven az én vallásom. Már nem vagyok a régi, a testem már nem bírja úgy, mint a múltban. Azt hiszem, közeleg a vég, de nem baj, mert csodálatos életem volt. Az élet szép, a szeretet, a természet és a zene is az. Minden, amit megélünk, ajándék, becsben kell tartani és örökül hagyni szeretteinknek" - fogalmazott a filmben Herz-Sommer, aki beszámolók szerint élete utolsó napjáig játszotta Schubert és Beethoven műveit.

Elmondta, hogy mindig nevetett a theresienstadti táborban, ahol ő és társai alkalmi koncerteket adtak. Erre visszaemlékezve úgy fogalmazott, hogy a muzsikálás öröme tartotta benne a lelket. "A zene volt a táplálékunk, ez tartott életben minket."

Élete legnehezebb pillanata 1942-ben volt, amikor 73 éves édesanyját deportálták, előbb Theresienstadtba, majd Treblinkába vitték. "A mai napig nem tudom, mikor halt meg" - mondta. Herz-Sommer és fia, Stephan azon kevesebb mint 20 ezer ember között volt, akik a tábor szovjet hadsereg általi felszabadítása után 1945 májusában visszanyerték szabadságukat.

Terezínbe becslések szerint 140 ezer zsidót küldtek, 33 430-an ott lelték halálukat, hozzávetőleg 88 ezret tovább vittek Auschwitzba vagy más megsemmisítő táborokba, ahol legtöbbjükkel végeztek.

Alice Herz-Sommer férje, Leopold Sommer, akihez 1931-ben ment feleségül, Dachauban halt meg tífuszban. Fia, aki csellóművész lett, 2001-ben hunyt el.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×